Változik a tömegközlekedés menetrendje Budapesten karácsonykor és újévkor. A szokásoknak megfelelően 24-én délután 4 óráig járnak a nappali járatok, újévkor pedig egész éjjel közlekednek a metrók.
- A balatoni komp Szántód és Tihany között december 24-én és 31-én rövidebb üzemidőben közlekedik, január 1-jén pedig később indulnak az első járatok - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. az MTI-vel.
Változik a helyi és helyközi autóbuszok menetrendje karácsonykor és év végén - közölte a Volánbusz Zrt. és a Közlekedési Központok az MTI-vel.
- Elindult a Budapest és a kárpátaljai Munkács közötti első, normál nyomtávon közlekedő közvetlen InterCity járat a Nyugati pályaudvarról vasárnap reggel, a vonat révén 9,5 óráról 7 órára csökken a menetidő - közölte a MÁV-Start az MTI-vel.
Öt vonalon november elsejétől elindul az éjszakai autóbusz-közlekedés Debrecenben - jelentették be a város, és az önkormányzati tulajdonú helyi közlekedési társaság vezetői.
Rendkívüli járatokat indít a hétvégén a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a nagyobb fővárosi temetők felé és nagyobb kapacitással közlekedteti a meglévő járatokat szombattól jövő péntekig.
- Hétfőtől karbantartás miatt nem közlekedik a fogaskerekű (60-as villamos) - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) honlapján.
- Plusz vonatokat indít az iskolakezdés előtti utolsó hétvégén a MÁV-Start a Balaton két partja felé és vissza - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
- Az augusztus 20-ai munkaszüneti nap miatt változik a vonatok közlekedési rendje: augusztus 19-én az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi, 21-én, kedden már a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
- A megnövekedett forgalom miatt a MÁV több kocsival közlekedteti az InterCity vonatokat a hosszú hétvégén - március 15-én a szombati, 16-án és 17-én az ünnepnapi, március 18-án a vasárnapi közlekedési rend lesz érvényes a vasúton.