2020.05.23.

Eljárást indított a rendőrség egy csengődi férfi ellen, aki a vezetést élő videóban közvetítette egy közösségi oldalon - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.    

2020.05.23.

A megengedettnél nagyobb többletsúllyal közlekedő járműveket emeltek ki a forgalomból a szigetszentmiklósi kapitányság emberei.

2020.05.20.

Közzétette az ORFK Kommunikációs Szolgálata az előző huszonnégy óra baleseti statisztikáit, amikből kiderül, hogy az ország útjain egyetlen egy halálos kimenetelű karambol sem történt.

2020.05.16.

Ahogy egyre több megyében tér vissza az élet a rendes kerékvágásba, úgy emelkedik a karambolok száma – derül ki a friss rendőrségi statisztikákból.

2020.05.11.

A nyomozók lopási kísérlet megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a győri férfit.

2020.05.08.

28 járművet foglaltak le, az utóbbi időszak egyik legnagyobb autólopási ügyét derítette fel a rendőrség – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztályának vezetője pénteken online sajtótájékoztatón.

2020.05.03.

Több mint harminc személyi sérüléssel járó baleset történt az elmúlt 24 órában, és ezek közül egy halálos kimenetelű volt – derül ki a rendőrség friss összegzéséből.

2020.04.21.

Megfordult, majd a forgalommal szemben haladt egy csongrádi férfi az M43-as autópályán Szeged közelében. Az ellenőrzése során további szabálytalanságokat is megállapítottak az intézkedő rendőrök.

2020.04.21.

Egyetlen ember sem vesztette életét hétfőn közlekedési balesetben Magyarország útjain – derül ki a police.hu összesítéséből.

2020.04.18.

Közúti veszélyeztetés miatt indítottak eljárást a kaposvári férfival szemben – írta a police.hu.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....
2025.12.28
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós....
2025.12.28
Az autókban számos olyan apró funkció rejlik, amelyek a kényelmet és a biztonságot szolgálják,....
2025.12.28
A CUPRA újra a határokat feszegeti a nagy teljesítményű design világában: visszatér a legendás,....
2025.12.28
Elkezdődött a visszaszámlálás, hamarosan az utakon a Volkswagen ID. Polo! - írja Facebook-oldalán a....
2025.12.28
Szombat este Leondingban (Linz-járás) a B1-es autóúton egy gyorshajtót kaptak el, aki majdnem 100....
2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....