A győri rendőrök elfogtak egy fiatal járművezetőt, aki az egyik belvárosi körforgalomban végrehajtott veszélyes manővere következtében anyagi káros balesetet okozott – írta a police.hu.
Motorkerékpárossal ütközött egy személygépkocsi szombat kora hajnalban Budapesten, a Hungária körút és a Kerepesi út találkozásánál; a motoros férfi a helyszínen életét vesztette – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Több jármű előzésébe kezdett egy sofőr a 84-es számú főúton, amikor vele szemben több autó is érkezett a szemközti forgalmi sávban.
A BRFK járőrei segítettek kórházba jutni annak a nőnek, akinél megindult a szülés – írta a police.hu.
A romániai járványügyi korlátozások enyhítése nyomán hétfőn megkétszereződött a forgalom a magyar-román határ átkelőhelyein, a Romániába belépő oldalon - közölte kedden a román határrendészet.
Sok volt az eső és sok volt a baleset is hétfőn, viszont egyetlen halálos kimenetelű karambol sem történt – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának friss összegzéséből.
Az edelényi rendőrök előállították egy sofőrt, aki forgalomból kivont autóval, érvényes vezetői engedély, valamint kötelező felelősségbiztosítás nélkül vezetett, úgy, hogy az egyik lába térdig be volt gipszelve.
Kamion és személyautó ütközött össze Izsák térségében – számolt be a tragédiáról a police.hu oldal.
Idén eddig hatvannal kevesebben haltak meg a közutakon, mint az elmúlt év azonos időszakában, ugyanakkor a gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek aránya nőtt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
Súlyos baleset történt keddre virradó éjszaka: négyen ültek az autóban, egy ember nem élte túl a karambolt – írta a police.hu.