2017.02.04.

A Sandro Chia kézjegyét viselő guruló műalkotás a február 2-5. között nyitva álló India Art Fair művészeti kiállításon ünnepli huszonötödik születésnapját.

2017.01.03.

Március 24 és 26 között Budapesten 12. alkalommal rendezik meg a tuning show-t, ötödik alkalommal pedig a Magyarok a világ járműgyártásában című tematikus kiállítást – jelentette be Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke az MGE-vel tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

2016.12.29.

Ha lenne egy extra órája, mivel töltené? A kérdés, és a benne rejlő végtelen lehetőségek állt az Audi legújabb kreatív együttműködésének fókuszában.

2016.12.22.

A Las Vegasi fogyasztói elektronikai kiállításon a 2017. január 5-8 között sorra kerülő CES-en a Volkswagen bemutatja a jövő mobilitására vonatkozó elképzelését: az okos összekapcsolhatóság és a fenntartható gépkocsik világát.

2016.11.19.

A sajtónapok után a nagyközönség előtt is megnyitotta kapuit a Los Angeles-i Autószalon, amelyet az amerikai gyártók tanulmányautói mellett az európai cégek világpremierjei jellemeznek az idén.

2016.09.29.

Egy tekintélyes elismerés, amelyet egy fontos látogatás követett a haszonjármű kiállításon: az egyik legrangosabb európai megmérettetés, a „Nemzetközi Év Haszonjárműve” díj nemzetközi zsűrije látogatást tett Hannoverben a Volkswagen Haszonjárművek standján a 12-es csarnokban. Egy nappal korábban...

2016.09.22.

A modern, vadonatúj Ford EcoBlue dízelmotor áll majd a Ford standjának központi helyén a 2016-os Hannoveri Haszongépjármű Kiállításon; ez az erőforrás még kedvezőbb fenntartási költségeket és még magasabb teljesítményt kínál a legújabb Transit és Transit Custom modellek vásárlóinak.

2016.09.16.

Az eddigi sikeres kiállítások alapján október 19-21. között a Budapesti Vásárközpontban a Hungexpo Zrt. újra megrendezi a járműipar legnagyobb regionális fórumát, ahol minden járműipari ágazat képviselteti majd magát, multinacionális cégek, világmárkák, kis- és középvállalkozások egyaránt jelen...

2016.08.20.

Az innovatív koncepcióautó leleplezésével a bajor gyártó új fejezetet nyit a BMW 2002 Hommage tanulmány modelltörténetében, a Pebble Beach Concours d’Elegance klasszikusautó-kiállításon állítva újabb emléket a turbófeltöltésű járművek legendás motorsport-sikereinek.

2016.08.18.

A Hankook több vadonatúj terméket is bemutat az idei IAA Haszongépjármű Vásáron Hannoverben.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.04.14
A nemzetközi sajtó egyértelműen Oscar Piastri tökéletes produkcióját méltatta a vasárnapi Forma-1-....
2025.04.14
Széleskörű kerékpárszállítási lehetőségekkel és megújult kerékpáros aloldalával segíti a MÁV-....
2025.04.14
Érdekes következtetésekre juthatunk a Peugeot-nál készített felmérés elemzésésével. Kétezer ember....
2025.04.14
A június 19-22 közt rendezendő ADAC 24 órás nürburgringi verseny Németország legnagyobb motorsport....
2025.04.14
A Lexus nem arról híres, hogy driftversenyekre alkalmas autókat készítene. A kényelmes limuzinok és....
2025.04.14
Frontálisan karambolozott egy személyautó és egy kisteherautó a Hernádot és Újhartyánt összekötő út....
2025.04.14
A BYD luxusmárkája, a Denza is megvetette a lábát Európában: Milánóban tartották meg a hivatalos....
2025.04.14
Kizárták a Bahreini Nagydíjról Nico Hülkenberget, miután autója megbukott a verseny utáni technikai....
2025.04.13
Az M4-esen és az M3-ason is kigyulladt autó okozott fennakadást – jelentette a katasztrófavédelem. ..
2025.04.13
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Vidéki romantika. ..