2014.09.12.

Kecskemét immár harmadik alkalommal fogadta a főiskolás, egyetemista konstruktőröket és járműveiket egy igazán jó hangulatú versengésre Kecskemét főterén szeptember 6-án. Ezúttal pneumobilok, vagyis sűrített levegővel hajtott járgányok és építőik mérhették össze tudásukat különböző...

2014.09.01.

Másfél év alatt sikerült eladni a százezredik példányt a kizárólag Kecskeméten készülő CLA-ból.

2014.08.28.

A Kecskemét Közlekedésfejlesztési Konzorcium tervezi a kecskeméti intermodális csomópontot, a tervek egy év alatt mintegy egymilliárd forintból készülnek el - jelentette be Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester csütörtökön a városházán tartott sajtótájékoztatón.

2014.06.26.

„Kecskeméti telephelyünket, ahol időközben már három műszakban folyik a termelés, és amelynek a munkájával messzemenőkig elégedettek vagyunk, a CLA modell Shooting Brake variációjával erősítjük tovább."

2014.06.25.

Továbbfolytatódik a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár sikertörténete: a Mercedes-Benz az új CLA Shooting Brake kompaktautó modelljét, amely az ötödik a sorban, kizárólag Kecskeméten gyártja, akárcsak a CLA négyajtós kupét. Így a Mercedes-Benz magyarországi telephelyén a B- és CLA-osztályokkal,...

2014.06.13.

Radics Attila június 11-én szerdán kezdett Kecskeméten a Mercedesnél, ő szállítmányozási ügyintézőként végzett néhány nappal ezelőtt a szegedi Csonka szakközépben. Ahogy mondani szokták, „nem koppant”.

2014.06.01.

16 család indult Kecskeméten a Közlekedik a Család vetélkedőn - Lengyeléknek folytatás is következik: ősszel Zsámbékon, az országos döntőben ők indulhatnak a fődíjért, a Škoda Rapid Spacebackért.

2014.01.20.

A 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklusban 13,2 milliárd forinthoz jut Kecskemét, amit városfejlesztési célokra lehet felhasználni - közölte az MTI-vel Zombor Gábor polgármester, aki szerint a szolnoki térséggel együttműködve új gazdasági központ jöhet létre.

2014.01.03.

A svájci központú, gépipari és elektronikai rendszereket gyártó Phoenix Mecano Kecskemét Kft. 1,5 milliárd forint összegű kutatási, fejlesztési (K+F) pályázatot nyert, a fejlesztést 2014-ben valósítják meg – közölte Nagy Zoltán ügyvezető igazgató az MTI-vel.

2013.10.01.

Az Alföldi Regionális Iparfejlesztési Klaszter (AIPA Klaszter) 2013. szeptember 30-án sikerrel zárta a DAOP 1.2.1-11-2011-0003 jelű pályázat az „Alföldi Regionális Iparfejlesztési Klaszter szervezeti és működési továbbfejlesztése, valamint a klaszter és térségi járműipari kkv-k beszállítói...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....