2016.12.25.

2016. október 27-től pályázható az elektromos autók elterjedését ösztönző állami támogatás, melynek támogatói okiratát egy BMW i3-as modell kapta meg pénteken, az elsők között Magyarországon.

2016.12.23.

A kormány elkötelezett az e-mobilitás fejlesztése iránt, a tervek szerint 2020-ra Magyarországon mintegy 30 ezer elektromos jármű fog közlekedni - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára az első támogatott elektromos autó pénteki...

2016.12.14.

A fejlesztés összköltsége nettó 127 millió forint volt - jelentette be a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

2016.12.14.

600 millió forintos megállapodást írt alá a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Fővárosi Önkormányzat.

2016.12.14.

Los Angelesben mutatkozott be az I-Pace tanulmány, amelyből hamarosan érkezik a sorozatgyártásra érett verzió is.

2016.12.06.

Nagyteljesítményű töltőpontokkal próbálják megkönnyíteni azok életét, akik elektromos autó vásárlása mellett döntenek.

2016.12.02.

Az első tábla a sztráda 59-es kilométerszelvényében található töltőpontról ad tájékoztatást.

2016.12.02.

A Nissan és az Eaton energiatárolást biztosító rendszerével, az xStorage BUILDING-gel új lendületet kap az elektromos járművek akkumulátorainak másodlagos felhasználása.

2016.11.30.

A Porsche évente 20 ezer modellt értékesítene első, Mission E elnevezésű elektromos autójából, amelyet 2019-ben tervez bevezetni. Oliver Blume, a Volkswagen-csoporthoz tartozó német luxusautó márka vezérigazgatója erről az Automobilwoche magazinnak nyilatkozott.

2016.11.25.

- Az osztrák főváros két kerületben kezdi meg jövőre az elektromos autók töltőállomás-hálózatának kiépítését. Bécs városa az idén márciusban jelentette be, hogy két éven belül teljes lefedettséggel kiépíti az elektromos autók töltőállomás hálózatát.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.28
Elsőre talán azt gondolhatnánk, hogy a világ legnagyobb országában, Oroszországban találjuk a....
2024.05.27
Verőce térségében találták meg hétfőn a település közelében több mint egy hete történt hajóbaleset....
2024.05.27
Egy olcsónak tűnő C-osztály valódi arca ..
2024.05.27
Emberek közé hajtott egy terepjáró szombaton délután Červená voda községben, a Sabinovi járásban,....
2024.05.27
A Hyundai és a hozzá minden szállal kötődő Kia töretlenül tartja az előkelő helyet a leggyakrabban....
2024.05.27
Május utolsó hétvégéjén, a japán motorsport legnagyobb jelentőségű versenyén debütált a megújult....
2024.05.27
A Volkswagen és a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) még négy évig folytatja sikeres együttműködését.....
2024.05.27
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.27
Életében először versenyzett esőben; újabb két dobogós helyezést szerzett az újoncok között;....
2024.05.27
Autós üldözésre és lövöldözésre került sor szombaton éjszaka Liptószentmiklós belvárosában, miután....