2018.07.27.

- Az Airbus vártnál nagyobb működési eredményt ért el a második negyedévben, egyben bejelentette, hogy megerősíti idei pénzügyi várakozását.

2018.07.15.

Ukrajna ötvenöt polgári célú helikopter vásárlásáról írt alá szerződést az Airbus francia repülőgépgyártó vállalattal 555 millió euró (több mint 180 milliárd forint) értékben szombaton. Ez az eddig aláírt legjelentősebb szerződés a két ország között.

2018.07.12.

Az európai és az amerikai repülőgépgyártó, az Airbus és a Boeing is növelte eladásait az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a gyártók által közzétett statisztikákból.

2018.06.01.

A Singapore Airlines elindítja a világ leghosszabb, közel 19 órás légi járatát, a gépek Szingapúrból New Yorkba közlekednek majd.

2018.05.21.

A légi közlekedési cég közleménye szerint a megrendelt 16 repülőgépet a gyártók 2022-ben szállítják le - írja a jarmuipar.hu.

2018.04.28.

Az önvezető technikák és az elektromos hajtásmód mellett a repülő autók fejlesztése is a (közel)jövőbe mutató ígéretes mobilitási irányok közé tartozik. Ennek egyik legutóbbi fejleménye, hogy az Italdesign és az Audi után már a harmadik VW érdekeltségű cég, a Porsche is csatlakozott a nyugat-...

2018.03.13.

A helikopterpiac még nem tudott visszakapaszkodni a válság előtti szintre; az Airbus Helicopters a javuló gazdasági környezet ellenére nem számol eladási növekedésére az idén, a korábban Eurocopter nevű gyártó 2017-ben 409 gépet adott át üzemeltetésre - írja az MTI.

2018.03.09.

A Genfi Nemzetközi Autószalonon az Audi, az Italdesign és az Airbus egy közös tanulmánnyal jelentkezik. A „Pop.Up Next” egy olyan tisztán elektromos, teljesen automatizált koncepció, amely a vízszintes és a függőleges irányú mobilitást is támogatja

2018.03.08.

Közös tanulmánnyal jelentkezett a Genfi Nemzetközi Autószalonon az Audi, az Italdesign és az Airbus.

2018.02.23.

- jelentősen, 189 százalékkal nőtt az Airbus Industries adózott eredménye tavaly az egy évvel korábbihoz képest úgy, hogy a vállalatcsoport árbevétele nem változott a 2016. évihez viszonyítva.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....