Porsche 935

Már van utcai változat a Porsche 935-ből

2024.07.25.

Arról híres a Lanzante cég, hogy régi Forma-1-es motorokat raknak ikonikus sportautókba, majd végtelen pénzért értékesítik őket. Most azonban valami másba is belefogtak.

A szokásos F1-motoros sportautóikon kívül ugyanis most egy Porsche 935-öst is felvonultatott a goodwoodi hegyi felfutón a Lanzante cég. Mit kezdenek egy ennyire új, erősen limitált példányszámban készült, kizárólag pályán használható autóval? Nos, „utcaiasították”. Mindössze 77 darab készült mintegy 18 hónap alatt a Porsche 935 versenyautóból. Azonban két tulajdonos nem elégedett meg annyival, hogy csak versenypályán használhatja méregdrága, szupererős autóját, úgyhogy azzal keresték fel a Lanzantét, hogy varázsolják utcán is használhatóvá autóikat.

Ehhez nyilván szükség volt rendes fényszórókra, amikből kettő került az első kerékjárati ívékre. Az egyik autó Martini, míg a másik Marlboro festést visel, mindkettőt kézifékkel és utcán kényelmesebb futóművel szerelték, ráadásul dolgoztak az autó elektronikai rendszerén is. A hajtáslánchoz azonban nem nyúltak. Maradt a 690 lóerős, 3,8-literes, kétturbós, hathengeres boxermotor, amit 7-fokozatú PDK kétkuplungos automatához kapcsoltak. Arról sajnos nincs információ, hogy mennyibe kerül az utcai átalakítás, minden esetre örömteli, hogy mostantól akár utcán is felbukkanhatnak majd a Porsche utóbbi idők legszebb sportautója.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója