kiállítás
Mielőtt bárki azt hinné, hogy rosszul megy a szekere a felsorolt autógyáraknak, fontos megemlíteni, hogy trendszerűen, egyre több márka költi marketing büdzséjének jelentős részét új területekre (web- és közösségi média), mintsem kiállításokra. A világraszóló németországi autómustra helyszínéről ezúttal hiányozni fognak a PSA-csoport tagjai (Peugeot, DS), az FCA márkák (Fiat, Alfa Romeo, és Jeep), valamint a Nissan és Infiniti modellek standja is.
A kiállítás főszervezője, a Német Autóipari Szövetség (VDA) konkrétumok említése nélkül megerősítette, hogy néhány autógyár valóban törölte részvételi szándékát, közleményükben viszont kiemelték, hogy a biztosan résztvevő autógyárak száma 50 feletti. Az ismert európai, ázsiai és tengerentúli brandek mellett olyan fiatal és első alkalommal kiállító tech márkák is megjelennek, mint például a Qualcomm, Sony és IBM – olvasható a VDA sajtóközleményében.
„Természetesen sajnálattal veszünk tudomást egyes kiállítók visszalépéséről, de tudjuk, hogy vállalatpolitikai, vagy financiális okok állnak ezek hátterében” – nyilatkozta Klaus Braeunig, a VDA ügyvezető igazgatója. A szövetség ügyvezetője által meg nem nevezett márkákról pedig kiderült, hogy nyitottak a visszatérésre, ezzel szemben a PSA szóvívője azt mondta, hogy figyelembe véve a visszatérés költségeit, a PSA eddigi szokásaival ellentétben nem kíván résztvenni kiállításokon a jövőben.
A konszern minden márkája folyamatosan monitorozza a marketing befektetéseinek hatékonyságát. A Citroen jelen lesz Frankfurtban, a Peugeot és a DS brandek esetében pedig más csatornán keresztül kívánják elérni a közönséget a szóvívő szerint.
A Nissan kommünikéje szerint a döntést az eseményeket és kiállításokat érintő globális áttekintés előzte meg. „Továbblépve, adoptálni fogunk rugalmas stratégiákat, melyek autóipari, vásárlói és dedikált Nissan eseményekre fókuszál” – nyilatkozta a Nissan Europe szóvívője.
Az FCA nem kívánta kommentálni a német Automobilwoche által publikált hírt, melyben korábban említésre került, hogy a Mitsubishi és a Volvo szintén kihagyja a jeles eseményt 2017-ben.
Forrás: autonews.com