BMW

BMW-Peugeot: a házasság véget ér

2013.09.05.

A BMW és a Peugeot nem hosszabbítják meg az egymással kis benzinmotorok gyártásáról kötött, 2016-ban lejáró partnerségi megállapodást - írta internetes oldalán a Les Echos című francia gazdasági újság.

Hírek szerint a Peugeot inkább az amerikai General  Motorsszal (GM) való együttműködés szorosabbra fűzésére összpontosít.  
   

Norbert Reithofer, a BMW főnöke nemrég úgy nyilatkozott, a német  konszernnek saját fejlesztéseinek köszönhetően immár nincs szüksége  rá, hogy a költségek csökkentése miatt együttműködjön a francia  gyárral. Utalt rá, hogy a cég új háromhengeres motort fejleszt,  amelyet majd a Mini márkába is beszerelnek. Jelenleg a BMW által  fejlesztett, a Peugeot nagy-britanniai gyárában készülő motorok  kerülnek a Minikbe.  
   

A BMW és a Peugeot együttműködése a motorgyártás területén  2002-re nyúlik vissza.   
   

A német és a francia konszern hibrid hajtáslánc fejlesztéséről  is megállapodott, de ez együttműködés 2012 elején megszűnt, azután,  hogy a GM résztulajdonos lett a PSA Peugeot-Citroenben.  
   

A BMW az idei első fél évben 1,1 millió autót értékesített, 6,8  százalékkal többet, mint 2012 első felében. A PSA eladásai 2012-ben  17 százalékkal csökkentek, és a vállalat 5 milliárd euró  veszteséggel zárta az évet. Idén az első fél évben a szigorú  takarékossági intézkedések eredményeként az egy évvel korábbi felére  csökkent a francia konszern nettó vesztesége.  
   

A PSA-t különösen súlyosan érinti az európai autópiac válsága.  Az európai autóeladások tavaly 8,2 százalékkal zsugorodtak, és az  1995-ös szintre estek vissza. Az idén várhatóan további 5  százalékkal esnek az eladások, és főleg az Európai Unió déli  tagországaiban csökken a kereslet. Ez súlyosan érinti a  Peugeot-Citroent, amely erősen függ az olasz és a spanyol piactól.

 

 

Az oldal fő támogatója