Egymás után ütnek be válságok az automobilizmusban. Véletlen sorscsapások ezek, vagy törvényszerűek, mert mi magunk idézzük elő, esztelen pazarlásunkkal? Svédország példáján el lehet gondolkodni.

Divat a terepjáró, de hányat használnak közülük eredeti rendeltetésére? Keveset, hiszen alig akad már „terep”, és kevés úrvezető lenne képes igazi nehézségek között helytállni. Így többnyire szerepjárás a terepjárás.

A fenntarthatóság záloga nem a benzines luxusautó felválása elektromossal, hanem a luxus elhagyása. Ennek azonban jele sincs, mintha mindannyian a híres író gyengéiben osztoznánk.

Megdöbbentő hírek: áramkimaradásokra számíthat Németország és Ausztria, miközben lelkesen erőltetik az e-mobilitást. Lehet, hogy újabb Sztálingrádba szaladnak bele? Kötelező nekünk megint utolsó csatlósként velük...

Legfőbb gondunk fenntartani megszokott életmódunkat. Két megoldási példát mutatok: holland egyetemistákét és a sajátomat. Olvasóim maguk dönthetik el, melyiket tartják célravezetőbbnek.

Lehet, szabad-e egymással összevetni Barcelona jelképét, a Sagrada Família templomot, a Chaos hipersportkocsival? Kérem, ne kövezzenek meg, én látok közöset bennük. Racionális elmével gondolkodva mindkettő bizonyos...

Mostanában mintha az ág is húzná a fejlett ipari-fogyasztói társadalmakat. A pandémia és különféle létfontosságú nyersanyagok, félgyártmányok szűkössége után most a sofőrhiány és a mezőgazdasági gépkezelő-hiány ad okot aggodalomra.

Kire hallgasson, mit tegyen a környezetvédelmet, fenntarthatóságot szívügyének tartó autós? Homlokegyenest ellenkező dolgokra akarja rávenni a befolyásoló háttérhatalom és a reklám. Fontosabb a hűvösen mérlegelő józan elme, mint valaha. 

Egymás után érik csapások a megrendíthetetlennek képzelt gépjármű-közlekedést. Most az AdBlue hiánya fenyeget autóbuszok, kamionok, személykocsik közlekedésének, illetve mezőgazdasági gépek munkájának ellehetetlenítésével. Tűnődjünk el, hogyan jutottunk ide, és miképp szabadulhatunk?...