Magyar Suzuki Zrt.

A Magyar Suzuki tovább nyomja a gázt

2021.07.15.

Új munkahelyeket teremtenek a Suzuki idei fejlesztései, amelyek összértéke eléri a 60 millió eurót - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Esztergomban a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a tervezett korszerűsítés új technológiák bevezetésével javítja az esztergomi autógyár termelékenységét. Az üzemben több mint 150 ezer jármű készül évente, a Suzuki ezért hosszú ideje a belföldi eladások rangsorának élmezőnyében van - tette hozzá.

A miniszter abból az alkalomból méltatta a Suzukit, hogy 30 éve alakult meg a magyarországi vállalatuk. A japán gyártó - mint fogalmazott - az első nagybefektetők egyike volt azok közül, akik a rendszerváltás után Magyarországot választották.

A tárcavezető a Suzuki belföldi tevékenységét sikertörténetként értékelte, hangsúlyozva, hogy már 2012-ben vállalták a stratégiai együttműködést a kormánnyal. Hozzátette, hogy Magyarország járműgyártóként az autóipar új korszakában is meg akarja őrizni a jelentőségét, és ebben számít a Suzukira, amely a kormány szándékaival egyezően nagy hangsúlyt fektet az elektromobilitásra.

Esztergomban már most is nagyrészt hibrid autók készülnek, és a cég zöldítési stratégiája fontos szerepet szán a magyarországi üzemnek, amely a Suzuki egyetlen európai gyára - fogalmazott.

A korábbi közlések alapján a vállalat tavaly is 60 millió eurót fordított az itteni fejlesztésekre, alapítása óta pedig 1,9 milliárd eurót fektetett be Magyarországon. A Magyar Suzuki Zrt. csaknem 1,65 milliárd euró (majdnem 600 milliárd forint) nettó árbevétellel zárt 2020-ban, amiből 1,414 milliárd euró a külföldi értékesítés - olvasható a céges honlapon.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....
2024.05.08
A BMW M GmbH a legendás BMW M3 és BMW M4 portfóliójának újabb különkiadásával kínálja fel....
2024.05.08
- Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendeltek el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi....
2024.05.08
Kukásautó és kisbusz ütközött frontálisan Pátyodon, a kisbuszba többen beszorultak. ..