NÚSZ

Rekordokat döntött az útdíjszolgáltató bevétele az első félévben

2019.07.29.

Rekord összeget, bruttó 186,3 milliárd forintot fizettek be a magyarországi utakat használók az idei első félévben. Ez a tavaly félévi 161,4 milliárd forinthoz képest 15 százalékos növekedést jelent - mondta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.

A vezérigazgató közölte: az e-matricák vásárlásából bruttó 48,5 milliárd forint folyt be, 11 százalékkal több a tavalyi első félévinél. Ami az e-útdíjakat illeti, a 3,5 tonna feletti tehergépjárművek úthasználatából bruttó 137,8 milliárd forint bevétel származott, ami 19 százalékkal haladta meg az előző év első félévét.

Bartal Tamás hangsúlyozta: ez az összeg egy az egyben költségvetési bevétel. Törvény garantálja, hogy ezt a magyar közutak fenntartására, karbantartására kell fordítani. A vezérigazgató hangsúlyozta: évek óta megfigyelhető tendencia, hogy a gazdasági növekedéssel együtt nő az útdíjbevétel is.

Növekvő bevételek, változó tendenciák

A vezérigazgató elmondta: tapasztalataik szerint változóban van a korábbi évek tendenciája. A heti országos matrica helyett inkább a havi és az éves országos matricát választják az emberek. Bár a heti országos matricából 5 százalékkal kevesebbet vásároltak az autósok, még mindig ez a legkeresettebb termékük: több mint 4 milliót értékesítettek. Ezzel szemben a havi országos matrica-bevétel jelentősen megugrott: a korábbiakhoz képest 16 százalékkal emelkedett. Az éves országos és az éves megyei matricákból 10-10 százalékkal több fogyott.

Ennek oka, hogy a személygépkocsi-tulajdonosok sokkal tudatosabbak, és hosszabb távra terveznek. Mobilisabbak az emberek, illetve több pénzük van az utazásra. Minőségi ugrást lehet megfigyelni a vásárlási szokásokban. Aki eddig heti matricát vett, az inkább havi matricát vásárol, a havi helyett pedig inkább éveset. A megyei országos matrica helyett is inkább éves országos matricát vásárolnak az autósok.

Egyórás türelmi időszak

Értékelése szerint nagyon bevált a 60 perces szabály, ami a kormány döntésének értelmében 2018. január 1-én lépett életbe. Aláhúzta: ez nem azt jelenti, hogy 1 órán át ingyenesen lehet használni az autópályát, hanem a megváltott matrica visszamenőlegesen 60 perccel korábban lép hatályba. Több mint 1,5 millióan használták ki a tavalyi évben a 60 perces szabályt.

Külföldiek - magyarok

Ami az e-matricát használók megoszlását illeti: a külföldiek aránya az elmúlt 6 hónapban 35,1 százalék volt. Ez az arány a tapasztalatok szerint 50 százalék fölé emelkedik majd év végéig, mert a nyári szabadságok és az év végi ünnepek miatt erőteljesebbé válik a tranzitforgalom.

A heti országos matricának több mint a felét – 50,8 százalékot, több mint 2 millió darabot – külföldiek vásárolták meg.

Az e-útdíjat vásárló kamionosok esetében is a külföldiek vannak többségben. Országokra lebontva a kamionosok 40 százaléka román. Ezzel az első helyen állnak a felhasználók között. Őket a lengyelek és a bolgárok követik.

A személygépkocsiknál érdekes elmozdulásról számolt be. Az első három dobogós – román, német, osztrák – nem változott. Viszont látványos a románok előretörése: személygépkocsiknál az arányuk már 25 százalékos. Hozzá kell tenni, hogy a német, osztrák és olasz felségjelű személygépkocsik tulajdonosai többségükben román vendégmunkások.

Értékesítési csatornák

A korábbi szokások változatlanok: az ügyfelek több mint 90 százaléka továbbra is fedélzeti egység alkalmazásával fizet útdíjat. A HU-GO rendszerben a regisztrált járművek száma a 2018. júniusi 354 ezerről 410 ezerre nőtt.

Bartal Tamás kitért arra is, hogy az autósok többsége változatlanul a benzinkutaknál vásárol e-matricát, de egyre nagyobb a NÚSZ saját internetes értékesítése, ami az útdíjfizetési szolgáltató tudatos stratégiájának eredménye.

Nőtt az ellenőrzés és a behajtás hatékonysága

A vezérigazgató úgy fogalmazott: ez az év az ellenőrzések éve a NÚSZ életében. A terveknek megfelelően erősítették ellenőrzési tevékenységüket, mert az elmúlt években emelkedett az utakat fizetés nélkül használók száma, különösen a külföldiek körében. Ezért új ellenőrzési módszereket fejlesztettek ki és kezdtek alkalmazni. „A menet közbeni ellenőrzés, amikor a szembe haladó sávot figyelik a mobil eszközeikkel, nagymértékben hozzájárult a jó eredményeinkhez. Két hónap alatt közel 150, úgynevezett szellemkamiont kaptunk el ezzel a módszerrel” - mondta el a sajtótájékoztatón.

Bartal Tamás aláhúzta: különösen nagy hangsúlyt fordítanak a külföldi rendszámú járművekre, mert tavaly év végén a magyarországi utakat e-matrica nélkül használók között a külföldiek aránya elérte a 70 százalékot, a kamionok esetében pedig 77 százalék volt a külföldiek aránya a bliccelők között.

Az idei első félévben a NÚSZ Zrt. rendszerei és munkatársai összesen több mint 197 millió járművet ellenőriztek. A fokozott ellenőrzés eredményeképpen fél év alatt az e-matricák esetében megállították az utakat jogosulatlanul használó külföldiek számának növekedését.

Bűnszövetkezetek

A belföldi jogosulatlan úthasználók száma kissé nőtt néhány bűnszövetkezetként működő cég miatt. Ebben az ügyben a NÚSZ együttműködik a rendőrséggel és az adóhatósággal. „A legtöbb e-matricás jogosulatlanságot felhalmozó 3 cég mindegyike gépjármű-kereskedelemmel foglalkozik” - jelezte a vezérigazgató.

Az e-útdíjaknál összesen 25 százalékkal sikerült csökkenteni a jogosulatlan úthasználatok számát, ezen belül a belföldi kamionosok esetében 50, a külföldiek esetében pedig 18 százalékkal. „Ez azt mutatja, hogy a kamionos piacon bekövetkezik az a várva várt tisztulás. Lassan kiesnek a piacról azok a csaló kamionosok, akikre mi magunk is vadászunk, akár menet közbeni ellenőrzéssel, illetve más eszközökkel” - fogalmazott.

Bliccelők listája

Az e-matrica és e-útdíj rendszerben a bliccelő külföldiek közül minden negyedik, ötödik bliccelő jármű román illetékességű. Meglepő, de sok bliccelést követnek el német vagy osztrák személygépjárművel. Az e-útdíj rendszerben pedig a lengyelek és a szlovákok követik a románokat.

Az összes pótdíjbevétel 3,2 milliárd forint volt az első félévben, 3,5 százalékkal több, mint tavaly az első hat hónapban. Bartal Tamás kiemelte azt is, hogy 84 százalékkal tudták növelni a külföldiektől behajtott pótdíjak összegét.



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....