Kimi Raikkönen

Ötévesen már gokarttal száguldozik Kimi Räikkönen kisfia

2020.06.14.

Hiába „Jégember”, Kimi Räikkönen nagyon is ideges tud lenni, amikor száguldozni látja Robin fiát. De mint elárulta, lánya, Rianna is vonzódik a gokartozáshoz. Ilyen a versenyzőlét apaként a 2007-es világbajnok szemszögéből - írja az m4sport.hu.

Régen igazi léha bulizó hírében állt, manapság viszont egyre inkább egy megfontolt családapa benyomását kelti Kimi Räikkönen. Mint azt a Forma–1 hivatalos honlapjának elmondta, két gyermeke születése óta meg is változott. „Az élet automatikusan megváltozik, ha gyereked lesz. Többet kell kicsit terveznem. A csapatom nagyban megszabja a menetrendemet, de próbálok sok mindent csinálni a családdal, amikor csak tehetem."

Räikkönennél még a 2019-es csapatváltáskor is meghatározó szerepe volt a családnak. Svájcban élnek, így kapóra jött neki, hogy az Alfa Romeo bázisa közel van hozzájuk. „Ez sokat segít. Amikor valamit csinálni kell a csapattal, nem kell elhagynod az országot sem, negyven perc alatt ott vagy, elvégzed, amit kell, és kora délután már vissza is tértél. Sok órát spórolok meg ezzel, és ezek együtt egy év alatt sok időt jelentenek.”

A 2007-es bajnok idősebb gyermeke, Robin apjához hasonló érdeklődést mutat a járművek iránt. Már kétévesen krosszmotorozott, tavaly pedig a gokartozást is kipróbálta, miután apja már elég nagynak vélte ehhez. „Robin a múlt nyáron elég sokáig kérlelt, szerette volna kipróbálni. Egyszer elvittük őt, és azóta vagy tízszer gokartoztunk összesen, szóval nem olyan sokat. Igazán szereti. Amíg élvezi, addig részemről csinálhatjuk.”

Versenyzőt sosem akart faragni fiából. Elmondása szerint szakmai tanácsokkal sem látja el Robint. „Nem mondok neki mást, csak hogy legyen óvatos, ne csináljon őrültséget. Nem mondom meg neki, hol menjen, milyen időket fusson. A lényeg, hogy élvezze. Ha teljesít egy kört, és azt mondja, nem akarja csinálni, akkor hazamegyünk. Még csak öt éves. Ha élvezi és csinálni akarja három-négy év múlva is, akkor talán másképp fogom nézni. De pillanatnyilag csak örülök, hogy valami érdekli.”

 


Räikkönen szerint egy bizonyos kor fölött a gyerekek már jobban megértik a motorozás és a gokartozás veszélyeit, mivel jobban ismerik a gépek működését, és így biztonságosabb is száguldozni hagyni őket. Azt azonban nem tagadja, hogy még „Jégemberként” is van benne némi szülői féltés. „Furcsa módon megbízom benne. A krosszmotorban hónapokig tartott a fékezés és a gázadás begyakorlása, nagyon lassan ment. Most már teljes sebességgel megy vele! Eddig semmi sem történt. A probléma az, hogy sok mindent látok, tudom, mi történhet, ha egy kicsit lemész ott, vagy ütközöl amott, és néha ezért vagyok idegesebb. De nem mondanám, hogy félek. Jobb lenne nem tudni ezeket a dolgokat. Mindig mondom, hogy legyen óvatos, és ő óvatos.”
 
Az Alfa Romeo versenyzője elárulta, Robin mellett kislánya, Rianna is mutat érdeklődést a száguldás iránt. „Amikor a gyerekek még kicsik, próbálják másolni a nagyobb testvérüket. Ő nagyon makacs. Mindig azt mondja, hogy ha kicsit idősebb lesz, Robin gokartját fogja vezetni. Egyelőre elektromos quadot vezet és hasonlókat.”
 
Räikkönen csak azt sajnálja, hogy a mai gokartok már túl jók ahhoz, hogy sokat bütykölgesse őket. „Mindig szerettem megjavítani dolgokat. Fiatalon sok mindent megengedtek nekünk. Szétszedtünk kerékpárokat darabokra, majd újra összeraktuk őket. Szeretném többet csinálni ezt, de az időm korlátozott. A gokartot jó javítani, de túlságosan megbízhatóak manapság!”

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....