Bugatti Baby II

A kisautó, ami annyiba kerül, mint egy Maserati Grecale

2023.01.02.

Azt hallottam a rádióban, hogy az átlag magyar család egy karácsonyi ajándékra idén 20-30 ezer forintot szánt. Hát, ebből nem jön ki az a játékautó, ami pedig sok gyerek álma lehet. Persze, kérdés az is, hogy játéknak lehet-e nevezni azt a kocsit, aminek az ára vetekszik egy igazi és felnőtt léptékű Maseratival.

 

A Bugatti különleges gépéről van szó. Ez a Baby II Carbon Edition, a két éve már forgalomba került autó szénszálas változata. A 2020-ban piacra dobott játék, a Baby II az ikonikus Bugatti Type 35 kicsinyített, teljesen elektromos reinkarnációja, a luxus és a kézművesség szimbóluma. Az 500 kisautó mindegyike már a gyártás folyamán gazdára is talált. Akkor nem volt semmi különös megkötés, aki akarta, 30 ezer euróért, vihette is a játékautót.

A Bugatti most szintet lépett és elkészítette a gyerekeknek szánt modell még exkluzívabb változatát. Különlegessége amellett, hogy szénszálas elemeket tartalmaz, hogy kizárólag azok vásárolhatják meg, akik egy Mistral tulajdonosai.

Ők nincsenek sokan, az 1600 lóerős versenyautóból mindössze 99 példány készült. Ugyanennyit gyártanak a Baby II Carbon Edition szériából is.

A műszaki adatokat hivatalosan még nem jelentették be, tekintettel azonban arra, hogy az alapot a már említett Bugatti Baby II adja, a jellemzők valószínűleg nem változnak. Tehát a 2,76 méter hosszú, 1,05 méter széles és 0,8 méter magas modell várhatóan 4 vagy 10 kW-os villanymotorral lesz rendelhető, a végsebesség pedig a választott típustól függően 45 km/h vagy 68 km/h lehet.

Az ügyfelek privilégiuma, hogy a saját W16 Mistraljukkal megegyező kivitelben személyre szabhatják a játékautót. Ámbár, egy 80 ezer eurós makettet játéknak nevezni teljesen leegyszerűsített kifejezés. De, a Mistral-tulajdonosoknak, akik megengedhetik maguknak, hogy 5 millió eurót költsenek egy autóra, azoknak nem okozhat gondot, hogy a Bugatti Baby II Carbon Editiont megvegyék a gyerekeiknek.

Forrás: hdmotori.it, it.motor1.com, bugattibaby.com

Fotók: bugattybaby.com

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....