- Jelentősen, 22 százalékkal 275 millió euróra javította adózott eredményét a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság a március 31-ével zárult pénzügyi évben - derül ki a társaság honlapján közzétett pénzügyi jelentésből.
- Egy újabb Airbus A320-as repülőgépet telepít Debrecenbe a Wizz Air és hét új járatot indít a kelet-magyarországi városból - jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten.
2018. márciusában is jelentősen fejlődött a debreceni légi utasforgalom. Egyharmaddal többen, mintegy 26 ezer 110-en vették igénybe Magyarország legdinamikusabban fejlődő repülőterét. Ez minden idők legerősebb márciusi és egyben első negyedéves utasforgalma volt a Debrecen Airporton.
Athén, Tallinn, Harkov és Bécs is elérhető lesz a hálózatban - írja az MTI.
A Wizz Air két járata is Budapesten szakította meg útját hétfőn, mindkét gép Szófiából indult, az egyik Tel Avivba, a másik Milánó-Bergamóba tartott – írta az MTI.
A repülőjegyárak kisebb mértékű emelkedésére számít 2018-ban a Wizz Air vezérigazgatója. Váradi József a cég harmadik negyedéves pénzügyi eredményének közzététele után telefonon az MTI-nek elmondta, a cég kiadásai között a két legnagyobb tétel, a kerozin- és a bérköltség is jelentősen nőtt,...
Év végi hajrával sikerült az Airbusnak a Boeingnél több, 1109 repülőgépet eladnia 2017-ben, de az átadott gépek számában továbbra is az amerikai cég teljesít jobban - írja a jarmuipar.hu.
- A járatlemondások ellenére az ír Ryanair diszkont légitársaság utasforgalma nőtt a legnagyobb mértékben az európai fapados légicégek között 2017-ben az előző évihez viszonyítva - derül ki a társaságok által közzétett utasforgalmi statisztikákból.
- Véglegesítette 430 darab Airbus A320-as típuscsaládba tartozó repülőgépre szóló megrendelését a Wizz Air szakmai befektetője, az amerikai Indigo Partners - közölte az Airbus az MTI-vel.
- Debrecenben az orosz turisták számának jelentős emelkedésére számítanak a Wizz Air légitársaság Debrecen-Moszkva közötti járatának hatására - mondta Széles Diána alpolgármester az első gép ünnepélyes fogadásán a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren.