Az Alpok alatt húzódó alagúton elsőként áthaladó vonat ezer utasát sorsolással választották ki a svájciak közül.
- Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn fogadta Vang Hsziao-taót, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság (NDRC) elnökhelyettesét, akivel a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról egyeztetett - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn az MTI-vel.
A pihenőidő csökkentéséről szóló munkáltatói tervek miatt országos sztrájkba léptek a belga vasúttársaság dolgozói - írta a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap csütörtökön.
Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) vezérigazgatója szerint hamarosan komoly "harcok" folynak majd a legjobb vasúti szakemberekért, ezért Christian Kern a gyakornoki képzés megerősítését nevezte a legfontosabb teendőnek.
- Közbeszerzési eljárást írt ki a Máv-Start a nemzetközi forgalomra szánt húsz IC+ kocsi forgóvázainak és fékrendszerének együttes beszerzésére.
Megdöntötte a lebegő mágnesvasút (maglev) sebességének világrekordját az amerikai hadsereg kísérleti mágnesvasútja, amely óránkénti 1019 kilométeres sebességgel száguldott a tesztpályán.
- Az új vasúti jegyértékesítési rendszerrel a MÁV-Start Zrt. már hetente 200 ezer darab jegyet ad el, ez heti 110 millió forint bevételt jelent - jelentette be a társaság vezérigazgató-helyettese hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
– Március 31-ig 15 százalékos árengedménnyel lehet 30 országra érvényes Interrail vasúti bérletet venni, az akcióban egy országra érvényes bérlet is megvehető kedvezményesen – hívta fel a figyelmet a MÁV-Start szerdán.
Változik a vonatközlekedés a húsvéti ünnepek és az óraátállítás miatt - közölte a MÁV az MTI-vel.
Megkezdődött a Szombathely-Zalaszentiván közötti 48 kilométer hosszú vasúti szakasz korszerűsítése csütörtökön, a 13,3 milliárd forintos beruházás az Európai Unió 100 százalékos támogatásával valósul meg.