2024.06.05.

- Asztronautákkal a fedélzetén sikeresen a világűrbe bocsátották szerdán a Boeing űrkapszuláját, a Starlinert, amelyet az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) floridai Kennedy Űrközpontjából indítottak tesztrepülésre.

2024.05.27.

A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát - jelentette be...

2024.05.07.

- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a 4iG Space and Technology űripari holdingvállalat gyártással foglalkozó portfólió...

2024.03.29.

- Sikerrel zárult a négy űrhajósjelölt hatnapos izolációs tréningje, amelynek célja a jelöltek felkészítése volt az űrutazással járó kihívásokra - közölte a HUNOR - Magyar Űrhajós Program Facebook-oldalán pénteken.

2023.09.28.

Október 8-ig várják a szervezők a középiskolás diákok jelentkezését a CanSat műholdépítő verseny magyar fordulójára, amelyen a csapatoknak idén is egy üditőitalos-doboz méretű műholdutánzatot kell elkészíteniük.

2023.09.27.

Tudóscsoport jelentése az UFO-król.

 

2023.09.13.

A magyar űrhajósprogram döntő szakaszába lép - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára.

2023.08.24.

India Csandraján-3 küldetésének holdjárója megtette első útját a Hold felszínén csütörtökön, egy nappal azután, hogy az ország történelmet írt azzal, hogy űrjárműve elsőként szállt le a déli pólus közelében.

2023.08.22.

A Luna-25 korrekciós hajtóműve 84 másodperc helyett 127 másodpercig működött, amikor az űrállomás megpróbált a leszállás előtti pályára állni, és a jármű a Holdba csapódott - jelentette ki Jurij Boriszov, a Roszkozmosz orosz állami űrvállalat vezérigazgatója hétfőn a Rosszija 24 televíziós...

2023.08.11.

Egy Szojuz-2.1b hordozórakéta fedélzetén felbocsátották a Hold felé a Luna-25 automatikus állomást pénteken a Moszkvától 5450 kilométerre keletre található Vosztocsnij űrrepülőtérről.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....
2025.12.26
Ezúttal rendhagyó módon nem csak a távozó 2025-ös évre, hanem 35 évre tekintett vissza a....
2025.12.26
Többet és hosszabb utakon vezettek 2025-ben a wigo carsharing felhasználói, akik közül a....
2025.12.26
Mutatjuk, mi várható ma a hazai utakon. A közúti közlekedést befolyásoló időjárási körülmények az....
2025.12.26
Két rendőr segített egy turistának és ötéves lányának szombat este, miután eltévedtek Bécs....