2017.07.29.

Szeptembertől eltűnnek az óriási reklámtáblák a csehországi autópályák, a gyorsforgalmi és az elsőrendű utak mellől. A törvény módosítását 2012-ben fogadta el a cseh képviselőház, s a reklámok eltüntetésének ötéves határideje augusztus végével lejár - közölte a közszolgálati cseh televízió a...

2017.06.29.

A Burgenlandi Tartományi Rendőrség elfogta azt a 19 éves fiatalembert, aki hosszú ideje lopkodott közlekedési táblákat, helységnévtáblákat a Fertő tó északi részén több településen. Tettét féltékenységgel indokolta, valamint azzal, hogy kedve volt lopni - írja az orf.at

2015.12.30.

A képeken látható eset iskolapéldája annak, mi történik, ha valaki nem figyel az út mentén elhelyezett táblákra, vagy éppen figyel, de nem tudja értelmezni a kihelyezett információt. A 30 tonnás szerelvény újonc sofőrje egy elég kemény leckét kapott arról, hogy a jövőben ezt ne tegye ugyanakkor...

2015.08.23.

Tóbiás és Balambér minden hétre tartogat nektek valami újdonságot, amin keresztül játszva tanulhatjátok meg a biztonságos közlekedést. Előző héten befejezhettétek azt a mesét, amelyben Tóbiás elkíséri Balambért az óvodába, ezen a héten pedig a jelzőtáblákkal fogunk megismerkedni. Először...

2015.07.12.

Táblák és útburkolati jelek mutatnak irányt a kerékpárosoknak a biztonságos közlekedéshez Dombóváron.

2014.11.17.

Megszokásból veszélyes vezetni, mert akár percek alatt változhat a forgalmi rend, amit a táblák is szabályoznak, legalábbis, ha nem lopták el őket, vagy nem sérültek meg baleset miatt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....
2024.05.10
Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban címmel tett közzé egy videót a Nógrád Vármegyei Rendőr-....
2024.05.10
Május 12-én a darlingtoni futamon jelenik meg a híres dizájn. ..
2024.05.10
A négyüléses luxusbusz és a hétszemélyes VIP utazójármű után egy harmadik üléskonfiguráció is....
2024.05.10
A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg....
2024.05.10
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 igazi telitalálat volt: szerették a vásárlók, megbízható volt,....
2024.05.10
Tarts velünk és alakítsd a jövőd! Ezzel a mottóval indul idén szeptemberben immár nyolcadik....
2024.05.10
A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi lakos ellen, aki illegális módját választotta....