Annak a mintegy 120 ezer személyautó-tulajdonosnak, aki év végi évfordulóval kötötte újra kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb), március elsejéig kell rendeznie az esedékes, baleseti adóval növelt díjrészletét.
Az eddigi másfél millió helyett az idén akár ötmillió forintot is behajthat a biztosító azon az autóson, aki alkohol vagy kábítószer hatása alatt okoz nagy anyagi kárral járó balesetet.
Az idei év végéig meg kell kötni az új, jövő évre vonatkozó szerződést azoknak az autósoknak, akiknek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) január 1-jei évfordulós, és úgy döntöttek, hogy az idei kampányban biztosítót szeretnének váltani, máskülönben súlyos büntetést kell majd fizetniük...
- A tavalyi 160 ezernél kevesebb, de a várt 100 ezernél 20 ezerrel több autós válthat kötelező biztosítást az idei kampányban a díjak emelkedése és az MKB Biztosító piaci kivonulása miatt - írta pénteki számában a Világgazdaság.
Elindult a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) díjnavigátora a 2017. január 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjakkal, ahol valamennyi érintett biztosító tarifája megtalálható, az azokhoz kapcsolódó összes kedvezménnyel együtt.
Meg kell kötniük csütörtök éjfélig az új biztosítási szerződést azoknak az autósoknak, akik az év végi fordulónappal mondták fel kötelező gépjárműfelelősség-biztosításukat - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-hez eljuttatott...
Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke szerint idén a biztosítóknak már nemcsak a díjbevételük, de a szerződésszámuk is növekszik.
Éjfélig még válthatnak az autósok az utóbbi évek legnagyobb díjemelését hozó kötelező biztosítási kampányában. A ma záruló kampány érdekessége, hogy a díjemelések közepette nemcsak a január elsejei évfordulós ügyfelek, de a nemrég csődbe ment Astra Biztosító ügyfelei sem váltottak az elvárt...
Az autósok 80 százaléka alkuszon keresztül vált biztosítót.
Az első elemzések szerint a várakozásoknak megfelelően nőnek a kötelező biztosítási tarifák a biztosítók által hétfőn közzétett díjak alapján - közölték a biztosításközvetítők az MTI-vel hétfőn, megjegyezve, hogy az átlagdíjak pontosabb alakulásáról majd csak a kötések ismeretében lehet képet...