2015.11.25.

Teljessé vált a Fertő tavat megkerülő kerékpárút-hálózat magyarországi szakasza, elkészült ugyanis a Sopronhoz tartozó településrész, Balf és Fertőrákos között az új nyomvonal.

2015.08.06.

– Több mint 1,76 milliárd forint értékben nyert támogatást kerékpárút-fejlesztésre tíz önkormányzat, a kivitelezéseknek október végéig be kell fejeződni – tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-t, miután az erről szóló kormányhatározat megjelent a Magyar Közlönyben.

2015.06.27.

A tervek szerint mintegy 1500 kilométer kerékpárút épül meg a települések kül- és belterületén a 2014-től 2020-ig tartó időszakban - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogáton.

2015.06.02.

– Mintegy 720 millió forintból bővíti kerékpárút-hálózatát Eger, amely az év végéig eléri a bükki kijelöléses szakaszt – tájékoztatta a Média Eger Nonprofit Kft. az MTI-t.

2014.12.21.

Kerékpárutat épített ki Kőtelek és Tiszasüly között a Tisza árvízvédelmi töltésén a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig). A 680 millió forintos beruházás az Európai Unió és a magyar állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, a Széchenyi 2020...

2014.08.14.

A kerékpárral érkezők szombaton ingyen léphetnek be a Monostori Erődbe, ahol átadják az erődön belül épült egy kilométeres kerékpárutat és bringás napra várják az érdeklődőket.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....
2025.12.23
Míg 2005-ben a targoncavezetőn múlott minden egy raktárban, 2025-ben már mesterséges intelligenciát....