A korábban bejelentett három díjazási osztály mellé a választó bizottság a ’60-as, ’70-es és ’80-as évek leggyönyörűbb hosszú távú versenyautóit is meghívta a május 22-24. között megrendezendő eseményre, miközben bejelentették, hogy az idei nagy sikerre való...
Egyedülálló automobil került kalapács alá egy londoni aukción a közelmúltban. Az idén 118 éves Peugeot Type 37-es egyetlen fődarabját sem cserélték még ki, és ma is működőképes – sőt, alig várja, hogy ismét versenyre kelhessen!
Ez több mint egy könyv, ez minden korábbi magyar autókról és motorokról szóló krónikáknál gazdagabb és izgalmasabb, mely azt is elmeséli, hogyan lopták el az Ikarus formatervezőjétől az Állami Díjat.
Amikor azt a jelzőt halljuk egy autóról vagy motorról, hogy legendás akkor általában valami reménytelenül elérhetetlen, kisszériás járműcsodára gondolunk, amely legfeljebb a filmvásznakon vagy a kiváltságos milliárdosok garázsában találhatók meg. A helyzet azonban ma nem így áll. A világ...
Leszámítva a Ford Mustang európai térnyerésével együttjáró médiahájpot viszonylag ritkán esik szó más konkrét amerikai márkáról, modellről. Így némileg múltidéző módon most bemutatjuk a Cadillac SUV szekciójának történetét. Tulajdonképpen egy végtelen történet következik, hiszen mind a...
Pontosan 85 esztendeje, 1934. október 22-én vezette be a ŠKODA a SUPERB típusnevet, amellyel a márka mindaddig csupán ŠKODA 640 jelzéssel forgalmazott luxuslimuzinjainak színvonalas minőségét és kényelmét kívánta hangsúlyozni.
– A letisztult és precíz dizájn a márkát jobban jellemzi, mint valaha, és új utat indított a Volkswagen jövőjében. A Golf 4-et a 90-es évek közepén fejlesztették ki, az akkori Volkswagen Vezető Tervező, Hartmut Warkuß irányítása alatt. Manapság a formatervezési szakértők stílus ikonnak...
Az első sorozatgyártásban előállított Golf 1974 márciusában hagyta el a wolfsburgi gyártósort, és májustól volt elérhető a márkakereskedésekben. Ahol a Bogár évtizedek óta uralta a piacot hátulra szerelt motorral és hátsókerék hajtással: abban a kategóriában végül beindult az elöl...
Egy korábbi írásunkban már lekövettük a német hadiipar egyik igazi ikonjának számító VW Typ 181 evolúcióját. A Kübelwagen évtizedeken átívelő karrierje a járművet mára egyfajta kultuszautóvá is tette. Noha életét az 1968-as Frankfurti utószalonon kezdi újra, gyökerei sokkal mélyebbről...