2024.10.23.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a Dunába hajtott egy autós Szentendrén, a 11-es főút belterületi szakaszán, a Sövény utca közelében szerda délelőtt.

2024.10.11.

Megelőzött egy autót, de nem tartott megfelelő oldaltávolságot az a 32 éves gödöllői férfi, aki október 10-én az esti órákban a 3104-es úton, Valkó közelében nekiütközött egy másik járműnek.

2024.07.21.

Egymásba rohant két személykocsi az M3-as autópálya 138-as kilométerénél, a Vásárosnamény felé vezető oldalon - azóta kiderült, egy halálos áldozata is van a tragédiának.

2024.06.11.

- Kórházba szállítása után meghalt annak a személygépkocsinak a vezetője, amely egy teherautóval ütközött frontálisan kedden hajnalban a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszatenyő határában - tájékoztatta a vármegyei rendőr-főkapitányság szóvivője délután az MTI-t.

2024.06.05.

Frontális karambol történt Domaszék és Szeged között, az 55-ös főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták - adta ki a hírt a katasztrófavédelem 9 óra után néhány perccel.

2024.06.02.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2024. június 2-án 1 óra körül a 64-es számú főút 13-as kilométerszelvényében - közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

2024.05.24.

- Halált okozó közúti veszélyeztetés bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt jogerősen öt és fél év börtönbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy férfit, aki halálos balesetet okozott Győrújfaluban - tudatta a Győri Fellebbviteli Főügyészség az MTI-vel.

2024.03.20.

Másfél év, három évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen azt a mentőautót vezető sofőrt, aki összeütközött egy motorossal, a motorbicikli vezetője a baleset következtében életét vesztette.

2024.03.12.

- Baleset miatt lezárták az M31-es autópálya M0-s felé vezető oldalát Gödöllő térségében - közölte az Útinform kedden a honlapján.

2024.03.06.

Karambolozott két személyautó Algyő határában, a 47-es főút és a Vásárhelyi utca kereszteződésében.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....