2014.07.24.

Már akkor is izgalmas volt a sportág rajtja, amikor még ötletként sem szerepelt a Hungaroring, mégis volt magyar vonatkozása, hiszen az első Grand Prix-t magyar nyerte, a győztes Szisznek száz év alatt sem akadt utóda, pedig az autóversenyek népszerűsége itthon is töretlen.

2014.07.24.

Talán kevesen tudják, de a Forma 1 történetében is fontos szerepet játszanak a szuperszámítógépek. A szuperintelligens, és szupergyors gépeket első sorban az áramlásdinamikai modellezés területén vetik be. Ezek a rendszerek ugyanis átlagosan közel 17 óra alatt hajtanak végre egy olyan...

2014.05.07.

Nem mindig jobb a több, legalábbis ez derül ki a Forma 1 történetének hatkerekű autóinak eredményeiből, vagy inkább eredménytelenségeiből. Ennek ellenére más sportágban is megpróbálkoznak, olykor még tizenkét-kerekűvel is.

2014.04.30.

1994. május elsején a San Marinó-i nagydíj hetedik körében az élen 310 kilométeres sebességgel száguldva a Tamburello-kanyarban a pályáról lecsúszva, egyenesen a gumikorláttal nem védett betonfalba csapódott.

2014.04.24.

Megkezdődött csütörtökön a müncheni tartományi bíróságon a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone ellen korrupció vádjával kezdeményezett büntetőper.

2014.04.14.

A következő szezonban egy amerikai csapat is rajthoz állhat majd a Forma-1-es világbajnoki sorozatban.

2014.04.04.

Jövőre 12. csapatként egy egyesült államokbeli istálló csatlakozhat a Forma-1-es világbajnoki mezőnyhöz, legalábbis Bernie Ecclestone, a sorozat kereskedelmi jogait birtokló brit üzletember szerint.

2014.03.27.

- Élesen bírálta a Forma-1-ben idén bevezetett turbómotorok hangját Sebastian Vettel, a németek négyszeres világbajnoka. "Sz.r" - összegezte véleményét az 1,6 literes, hathengeres erőforrásokról.

2014.03.16.

A szenzációsan rajtoló német Mercedes versenyző rajt-cél győzelmet aratott az Ausztrál Nagydíjon Daniel Ricciardo és az újonc Kevin Magnussen előtt. Lewis Hamilton és Sebastian Vettel műszaki hiba miatt kiesett.

2014.03.07.

Ayrton Senna néhai, háromszoros világbajnok brazil Forma-1-es autóversenyzőre emlékeznek az Unidos da Tijuca szambaiskola tagjai a riói karneválon a Rio de Janeiró-i szambastadionban 2014. március 3-án. Ayrton Senna 1994. május 1-jén, a Forma-1-es világbajnokság San Marinó-i Nagydíján...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....