Közzétették a MÁV egykori Északi Járműjavítójának területén felépítendő Új Közlekedési Múzeum nemzetközi tervpályázatát csütörtökön; az előzetesen meghívottak között több sikeres magyar és világhírű külföldi építésziroda található.
A Bosch 37 milliárd forintból 90 ezer négyzetméterrel bővíti fejlesztési központját Kőbányán. Az építkezés 2021-ben ér véget. A létesítmény alapkőletételén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a világszinten is meghatározó jelentőségű Bosch olyan beruházást hoz Budapestre,...
A Mercedes-Benz Cars full-flex gyárat épít Kecskeméten és ezzel 2500 újabb munkahelyet teremt. Az alapkövet június elején rakták le a „régi” gyár mellett.
- Idén átadják a járműfejlesztőknek a Zalaegerszegen épülő autóipari tesztpályája első ütemét, a létesítmény kialakításával, amely Közép-Európában a legkorszerűbb, Magyarország megőrizheti pozícióját a járműipar piaci versenyében - mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai...
- Átadták a forgalomnak Törökország északkeleti részében a világ második leghosszabb, 14,3 kilométeres, kétcsöves közúti alagútját - írta az Anadolu török állami hírügynökség.
Mintegy 600 millió forint összegű beruházással bővíti jelenlegi gyárának kapacitását a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Kecskeméten. Az önerőből megvalósuló gyártó- és raktárterületet is magába foglaló új csarnokot még az idén átadják.
- Új autóipari üzemcsarnokot épített a Flex Zalaegerszegen, a beruházást 2,5 millió euróval támogatta a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség.
- Az UNStudio és a Buro Happold Engineering tervezőiroda közös terve alapján épülhet meg a Dél-Budát és Csepelt összekötő új híd Budapesten. Az új Duna-híd nemzetközi tervpályázatának eredményét péntek délután hirdették ki a fővárosban.
Mintegy 3 milliárd forintos beruházással, 100 új munkahelyet teremtve bővíti zalaegerszegi autóipari gyárát a Flex (korábban Flextronics) - jelentette be Szijjártó Péter pénteken a zalai megyeszékhelyen.
Elkészült a Hongkong-Csuhaj-Makaó híd, ez a világ leghosszabb, tengeren átívelő hídja – a dél-kínai Kuangtung tartományban fekvő Csuhajban segíti a közlekedést.