2016.04.23.

- Innovációs díjat kapott a kecskeméti székhelyű Magnus Aircraft Kft. és a Siemens közös fejlesztésű elektromos repülőgépe - közölte Andréka Domonkos, a Magnus kommunikációs igazgatója szombaton az M1 aktuális csatornán.

2016.02.25.

A Siemens Austria nyerte el a Szaúd-Arábia fővárosában épülő metró szerelvényeinek gyártását. Három osztály is lesz a metrón – írja az orf.at

2014.08.02.

- Napi egy Desiro vonatot próbaüzemben működtet a MÁV a teljes balatoni vonalon - tájékoztatta a Siemens Zrt. az MTI-t.

2014.04.28.

A francia kormány elhalasztotta az Alstom energetikai tevékenységeinek felvásárlására ajánlatot tett General Electric (GE) amerikai holdingvállalat elnökével vasárnapra tervezett találkozóját, miután a Siemens német cégcsoport is jelezte, hogy együttműködne a francia nagyvállalattal.

2014.01.19.

Hamarosan kiírja a budapesti közlekedési cég a Várban közlekedő elektromos midibuszok közbeszerzési pályázatát - értesült az autoszektor.hu. Úgy tudjuk, hogy a nullemissziós járművek nem a dízelmotoros buszok helyett, hanem azok mellett közlekednek majd a történelmi városrészben.

2013.12.19.

Akár évi egymilliárd forintot meghaladó forgalomnövekedést is eredményezhet a Siemens budapesti, Késmárk utcai telephelyén végrehajtott, 600 ezer eurós (mintegy 180 millió forint) gyártókapacitás-bővítő beruházás - tájékoztatta a Siemens Zrt. csütörtökön az MTI-t.

2013.09.29.

Kemény takarékossági programba kezd a Siemens, 15.000 állást épít le, ebből 5000-et Németországban, a többit külföldön.

2013.09.05.

A Siemens a gyenge fejlesztési eredményekkel magyarázza, hogy kivonul az elektromos autók feltöltésére szolgáló oszlopok fejlesztéséből.

2013.07.29.

Hat év után veszi a kalapját Peter Löscher eddigi Siemens-főnök. Szerdán meneszti a felügyelőbizottság, nem kevesebb mint kilenc milliós fájdalomdíjra számíthat.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....
2024.05.07
A baleset a Balaton felé vezető oldalon, Szabadbattyánnál akadályozza a forgalmat - máshol is....
2024.05.07
- Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az....
2024.05.07
Volt olyan gépkocsi, amelyik 50 km/óra helyett 84 km/órával közlekedett. Ezért 58 ezer 500 forint....
2024.05.07
A KLM szerint ezzel komfortosabb, ezáltal kellemesebb munkakörülményeket teremthetnek dolgozóik....
2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....