Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban címmel tett közzé egy videót a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Nemrég egy illegálisan és nem hétköznapi módon tuningolt Suzuki Swift tulajdonosát igazoltatták a járőrök Hajdú-Bihar vármegyében.
A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki közel 10 km-en át menekült az őt üldöző rendőrök elől.
A HangZóna mai vendége Soltész Bálint rendőrségi szóvivő.
Szokásos rendőrségi podcastünk vendége volt Soltész Bálint, akivel megint egy fontos közlekedésbiztonsági témáról beszélgettünk, a vasúti átkelőhelyeken való szabályos áthaladásról. Tavaly is foglalkoztunk már ezzel a témával, hiszen a MÁV is kiemelten kezeli a vasúti átkelőhelyeken a helyes...
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján letartóztatásba került egy 29 éves férfi, aki pár héttel ezelőtt, a VIII. kerületben beült egy járó motorral hagyott autóba, és azzal elhajtott. A férfi a rendőri intézkedés elől menekülve megrongált egy másik autót, és kordonokat döntött ...
A kiskorú tolvaj nem jutott messze a zsákmánnyal.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal visszaélés és gyógyszerhamisítás miatt vádat emelt egy autószerelővel szemben, aki a műhelyében kokaint és amfetamint, valamint - a bűntársa által nagy tételben...
A két rendőrkapitányság közlekedésrendészeti munkatársai a levegőből is figyelték a közlekedőket február 29-én.
Kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés miatt nyomoz a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy borsodi férfi ellen, aki bűnügyi felügyeletbe került, miután megpróbálta megvesztegetni az ellene ittas vezetés miatt intézkedő rendőröket - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség...