Toyota Urban SUV
A Suzuki Motor Corporation és a Toyota Motor Corporation úgy döntött, hogy tovább erősítik az együttműködésüket azzal, hogy a Suzuki által kifejlesztett és gyártott új akkumulátoros-elektromos SUV modell a Toyota kínálatában is meg fog jelenni. Már szinte biztos, hogy a tavaly januári Delhi Auto Expón és a tavaly októberi Tokiói Autószalonon is bemutatott Suzuki eVX tanulmány átdolgozásáról van szó. Ezt az új típust, amely szintén tanulmányként a Toyotánál az Urban SUV nevet viselte, a tervek szerint 2025 tavaszától a Suzuki üzemében fogják gyártani Gujaratban, Indiában.
A 2016-ban indult együttműködés területei sokrétűek, és kiterjednek a járművek gyártására és kölcsönös értékesítésére, valamint az elektromos meghajtású járművek elterjesztésére. Az együttműködés keretében gyártott közös típusok piaci bevezetése már Japánra, Indiára, Európára, Afrikára és a Közel-Keletre is kiterjedt. Többek között ezért jelent meg pár éve a Suzuki európai kínálatában a Toyota Corolla Touring Sports és a Toyota RAV4 Plug-in Swace illetve Across néven, a világ más részein (például Indiában) viszont Suzuki modelleket is lehet Toyota emblémával kapni.
Kizárólag villanyautónak tervezték az újdonságot, belső égésű motorral szerelt változata nem lesz. A Toyota friss sajtóközleménye szerint egy fürge és jól vezethető, bőséges hatótávolsággal és kényelmes utastérrel rendelkező SUV-ra kell számítani, amely felárért rendelhető lesz dupla motoros, négykerék-meghajtású kivitelben is. A 4x4-es verzió úttalan utakon a terepjáró-képességeivel, aszfalton pedig a menetteljesítményeivel múlja majd felül a kétkerék-meghajtású alapmodellt. A hajtásláncot, az akkumulátort és a modellhez használt dedikált elektromos platformot a Suzuki, a Toyota és a kisautó-specialista Daihatsu közösen fejlesztette ki, kihasználva az egyes vállalatok erősségeit.
2023 őszén a Tokiói Autószalonon a Suzuki hivatalosan csak annyit árult el az akkor már belső térrel is rendelkező eVX koncepcióautóról, hogy 4,3 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,6 méter magas, valamint, hogy a hatótávja 500 km. Nem hivatalos forrásokból azonban az is kiderült, hogy az akkumulátor kapacitása 60 kWh, és arról is pletykáltak, hogy az elektromos hajtáslánc része lehet egy kanadai cég által fejlesztett kétfokozatú sebességváltó is, amely javítaná a gyorsulást, a terepjáró-képességet és a hatótávolságot is. Persze a tömeget és az árat viszont növelné, ezért lehet, hogy nem minden változat kapná meg, csak a drágább összkerekesek. A Toyota a 2023 decemberi Kenshiki Fórumon, Brüsszelben leplezte le az Urban SUV koncepciót, amely nagyon hasonlított az eVX-re: a karosszéria méretei, arányai, valamint a C-oszlopok formái és dőlésszögei is szinte ugyanolyanok voltak.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!