Tárgyak, játékok, vágyak

Nagyon erősen él bennem a kép az első matchboxomról. Ezelőtt bő három évtizeddel, éppen csak a rendszerváltás idején még egyáltalán nem volt evidens az a játék túlkínálat, amit ma tapasztalhatunk. Nem volt összekötve a világ az interneten keresztül. Ami volt, azt kellett megbecsülni. Én még egy nyugat-német játékos katalógusnak is őszintén tudtam örülni, és napokig lapozgatni. Természetesen gyerekkori gyűjteményemben ritka vendég volt az angol gyártású kisautó, nagyapám viszont Bulgáriában vásárolt nekem egyet, és meglepett vele. Persze nem eredeti, hanem helyi termék volt, de meglepően részletes volt az ezüst Toyota Supra. Második generációs, az A60-as kódjelű, hát persze, hogy bukólámpás, és vörös belsős. A bukólámpa becsípődésem azóta is tart, és bevallhatom, a japán autók utáni rajongásom sem lett kisebb az eltelt évtizedek alatt. A kisautó természetesen eltűnt a süllyesztőben, de pont mostanság kacérkodok a gondolattal, hogy egy szemmel is jól látható összeget fizessek ki egy hasonlóért, hogy beállíthassam a polcra a kézzel fogható emlékek közé. Hogy is szokták mondani? Az érzelmi alapú költések nem fájnak annyira? Szülők, rokonok elmondása alapján nagyon sokat játszottam azzal a kisautóval, mondhatni a kedvencem volt. Biztos vagyok benne, hogy olvasóim között is számtalan ilyen történet idéződhet fel. Azt gondolom, hogy meghatározó ereje van gyerekkorban egy jól megválasztott játéknak. Az pedig, hogy egy kisfiú kedvenc játéka a kisautó legyen, egyáltalán nem evidens, mert lehet, hogy jobban fogja érdekelni más interaktívabb, fejlesztő játék. Hiszen az autót csak tologatni lehet, meg berregni hozzá. De jól látható az, hogy ki az, akit már pár éves korban beszippant a miliő, mert 1/64 méretarányban is megtörténhet az, ami az igaziaknál. Megtetszik valami, és rabul ejt a forma. A matchbox lényege pont az, hogy hűen tükrözi a valós jármű megjelenését, de jól elfér egy pár éves kisgyermek kezében is.

Illatok, élmények, pillanatok

Nem hiszek a véletlenekben. Miért van az, hogy néha elég egy villanás, hogy valaki márkafanná váljon? Egyik évben mikor nagymamámnál nyaraltam, meglátogatta őt külföldön élő rokona, egy bordó E34-es BMW-vel. Végleg elvesztem, mikor szemtől-szembe végre nyugodtan farkasszemet nézhettem a bajor sportlimuzinnal. Persze, hogy bele is ülhettem! Ami nagyon megmaradt, hogy a propelleres emblémára percekig meredtem, talán még meg is simogattam. Akkor, ott égett belém a bajor zászló alapon a három betű varázsa. Sajnos a mai napig megszédülök ettől a látványtól, és csak a pénztárcám, illetve a megfelelő kapcsolatrendszer hiánya nem tette lehetővé, hogy BMW tulajdonos legyek. Mert azt mondanom sem kell, hogy az ötös számomra a 39-es szériával zárult, de a legnagyobb álmom egy E30. De rájöttem, hogy ehhez milliók, és nagyon jó, autós körökben értékes kapcsolatrendszer kell, mert egy kényes veteránt egyedül, szakértelem híján fenntartani keserves menet.

Egy veterán autós találkozón voltam meghívott vendég, amikor inkább csak a saját szórakoztatásomra bekéredzkedtem egy gombszemű ezerkecske hátsó ülésére. Ugyanaz a műbőr illat, mint a családi autónkban, ugyanazok a hangok, amiket kilométerek ezrein keresztül hallottam, szinte láttam magam előtt apum hátát, vagy amikor előrehajlottam anyukám, és apukám közé, és nevetve mondtam nekik valamit. Sokszor így utaztunk, hogy én néha, fel-fel állva ott beszélgettem velük, mentünk, és körülöttünk minden olyan boldognak tűnt. Ott, akkor nekem gyerekként megállt az idő, a szuperhős apukámmal a volánnál, és édesanyám nyugtató hangját hallva sokszor békésen el is szenderedtem az ezerkettes hátsó ülésén, mert az csak az én lakosztályom volt. A nosztalgiából visszapattanva a valóságba, ott a találkozón eldöntöttem, hogy ha lesznek gyerekeim, nekik is megadom majd az utazás, a kirándulás minden örömét. Mert tudjuk jól, hogy a túra autóval az igazi. Biztos vagyok benne, hogy olvasóim is fel tudnak idézni ilyen, és ehhez hasonló emlékeket, amik hatására elgondolkodtak már azon, hogy keressenek egy megfakult 20-30 éves autót, és akár saját gyermekük segítségével hozzák vissza annak régi fényét. Én autós emberként azt gondolom, hogy ettől nagyobb öröm kevés lehet az életben, ha valaki a gyermekével közösen élhet át ilyen élményeket. Titkos tippem, hogy felújítandó alanynak mindenképpen olyat kell választani, ami apának sem közömbös, mert muszáj, hogy legyen egy kötődés, ami alapján el lehet indulni ezen az úton. Na, látják, ezért ilyen népszerű az E30-as BMW youngtimerként, és ezért kezdett vágtázni a 123-as, és 124-es Mercedesek ára is, a 2101-ről nem beszélve.

Az első saját jármű

Minden férfi életében a meghatározó emlékek között dobogós helyet foglal el az első saját jármű megszerzése. Én nem bírtam várni az autóig, már tiniként vezetni akartam, így segédmotorkerépár került célkeresztbe, aminek nyergében a magam ura lehetek, a forgalomban egyenrangú félként közlekedve a többi járművezetővel. Egy fiatal ettől érezheti magát érettnek, elindulhat a felnőtté válás rögös útján, ha megtanulja a KRESZT, levizsgázik járműkezelésből, és a szabályokat betartva közlekedik járművével az utakon. Én is így voltam ezzel, most már csak ehhez passzoló kismotort kellett keresni. Senkit nem kérdeztem meg arról, hogy vajon mi lehetne számomra az ideális. Miért? Mert kistesótól nagymamáig úgyis mindenki ugyanazt mondta volna: SIMSON! Tényleg, akkor ez volt az evidens, ha a gyermek motorizációra vágyik, ott a Simson. Így lett nekem egy ezerszer barkácsolt, rég leharcolt, öreg csataló, egy zöld színű S51 B-s motorom. Persze, hogy megvoltak a kötelező mellé nyúlások: az elfelejtett benzincsap, a hátsó durr-defekt, a rossz keverési arány, a bizonytalan járműkezelés. De valahogy azóta is, ha meglátok egy NDK-s csodajárgányt, mindig könnybe lábad a szemem, mert a saját fiatalságomat hozza vissza. Az első jármű élményét. Beállítottam hát egy ilyen motort a garázsba, és magam is meglepődtem rajta, de nyergében újra évtizedeket fiatalodok, nézegetni pedig azóta is ugyanolyan jól esik.

Nosztalgia. A vonat neve, amin már együtt robogunk, utazunk olvasómmal. Hisz legyen az valakinek autó, vagy motor, az elsőt sohasem feledjük. Azt gondolom, hogy a kellemes emlékek, élmények meghatározzák, hogy életünk során milyen minőségben, és mennyiségben veszünk majd el az autózásban. Ha ez az egész valakinek annak idején sem jelentett sokat, akkor ő később is közlekedőedénynek fogja használni a kocsiját, de ha nem szűnik a szerelem, akkor biztosan megtalálja autós vonatkozását a nagybetűs életben. Ezért ilyen népesek az autós találkozók, ezért van mindig teltház a veterános megmozdulásokon, és még soha nem hallottam olyat, hogy ha egy autós gyűjtemény nyílt napot szervezne, akkor ne lennének rajta annyian, hogy még a csilláron is csüngjenek az érdeklődők. Ilyenkor pedig örül a lelkem, mert a jármű, az autómobil itt volt velünk az én, az olvasóm gyermekkorában, és napjainkban is meghatározó szerepe van! Őszintén remélem, hogy a jövőben, a mi gyerekeinek is ez a négykerekű, belsőégésű motorral hajtott csoda jelenti majd a mobilitást.

További autós tartalmakért kövessen minket Facebookon is!