design

Gyerekként nem kapott játékot, felnőttként Ferrarit, Trabantot tervezett

2024.06.02.

Érdekesen indult kölyökkora és formatervezőként sem maradt szürke egyéniség.

Megosztó és extravagáns munkásságának is köszönheti, hogy sikerült kitűnnie a dizájn világban, ám ennek kemény ára volt, modelljeiből többnyire csak egy készült.

Érdekes gyerekkora volt: Luigi Colani 1928. augusztus 2-án született Berlinben Lutz Colani néven. Kurd apjától és lengyel anyjától takarékos és hasznos nevelési filozófia jegyében nem kapott játékokat, viszont kialakítottak neki egy házi műhelyt, melyben maga készíthetett bármit.

Motorkerékpár, 1973

Sok szomszéd kölyök irigyelte fából, fémből, gipszből formált műveit.

Békés életének következő mozzanata a katonaság volt: a második világháború utolsó hónapjaiban a Wehrmacht egyik légvédelmi ütegénél szolgált.

Túlélte a harcokat és 1946-ban beiratkozott a Berlini Képzőművészeti Egyetemre, amit egy év után ott hagyott, de a tanulást nem adta fel. 1949-től három éven át aerodinamikát, majd filozófiát hallgatott a párizsi Sorbonne egyetemen.

1953-ban a Dougles Aircraft repülőgépgyár anyagtudományi részlegénél dolgozott. Ennél attraktívabb lett következő állása: a francia Simca márkánál tervezett műanyag karosszériás sportkocsikat. Újabb évszámok, újabb munkahelyek: 1955-tőla berlini Rometsch, majd az Erdmann & Rossi kocsiépítőknél dolgozott.

Alfa Romeo alapokra épített Abarth

1957-ben a legendás sportkocsiépítő Carlo Abarth kérte fel az 1000-es és 1,3 literes Alfa Romeo formájának megrajzolására. A könnyebb és áramvonalasabb üvegszálas karosszériákkal a modellek sebessége 190-ről 230 km/h-ra nőtt, ugyanazokkal a motorokkal.

Ezután önállósította magát, immár Luigi Colani néven. Az általa tervezett formákat extravagancia jellemezte, műanyag karosszériának és alakjának köszönhetően kisebb tömegű és légellenállású modellek születtek.

Első szériaautóját a német Canadur vállalat építette 1200-as, léghűtéses, bokszer VW motorral, majd a kor másik népautóját, a BMW 700-ast is átöltöztette.

BMW 700-as

Miközben hajókat, repülőket, bútorokat, edényeket, zongorákat, kamerákat, tollakat tervezett, futotta idejéből a 0,2-es alaktényezőjű Mercedes C112-es megalkotására.

Mindegyiket az extravagancia jellemezte, ilyenné formált több Ferrari Testa”Oro, VW modellt. Organikus kollekciójába bekerültek olyan márkák, mint Lamborghini, de a Citroën és a Trabant sem úszta meg átszabás nélkül.

Sea Ranger Unimog alapokon

Colani a haszonjárműveknél és terepjáróknál is elengedte fantáziáját: a Thyssen megrendelésére Mercedes Unimog alapokra építette a Sea Ranger kétéltűt, kreált több kamiont, luxus lakóautót, valamint egy Frog nevű motorkerékpár tanulmányt is.

Ferrari 1989

1972-től 1981-ig a Harkotten-kastélyban szervezett 3-6 hónapos design kurzusokat.

Szókimondó stílusával nem volt kellemes tárgyaló partner, azt is belátta, hogy szárnyaló és kevésbé pragmatikus fantáziájával nem Németországban lesz próféta, keresett dizájner. 1973-ban megalapította Tokióban a Colani Design Centert, mely olyan márkáknak dolgozott, mint a Canon, Sony és Mazda. Közben a szovjeteknek mozdonyt tervezett.

Targa tetős GT

Luigi Colani alkotásaival fejezte ki biodinamikus hitvallását, melyet így fogalmazott meg:

A Föld kerek, minden test az égen kerek, mindegyik kör, vagy elliptikus pályán mozog. Ugyanilyen Föld-alakú, kerek minivilágokat találunk egymás körül keringve, ahogy a mikrokozmoszunkba nézünk. Még a fajfenntartással és az erotikával kapcsolatban is ilyen formákra figyelhetünk fel. Miért kellene csatlakoznom a megtévedt tömeghez, akik minden szögletesre akarnak alakítani? Inkább követem Galileo Galilei filozófiáját: az én világom is kerek.

Kerekded kamion páros

1985-ben a tokiói Csukuba Expo robotszínházért formatervezési első díjat kapott,

1986-ban Arany Kamera díj a Canon T90 fényképezőgépért

1989-ben a Museum of Modern Art gyűjteményébe került Sony fejlhallgatója

1990-ben Párizsban kiállították a Swissairnek tervezett egyenruhát.

1995-ben Kínába költözött és formatervezőket tanított

2008-ban megnyitotta szélerőművek aerodinamikai tervezésével foglalkozó kínai irodáját

2018-tól újabb lakóautót és elektromos kocsit tervezett.

Hosszan tartó, súlyos betegségben halt meg, 2019. szeptember 16-án, Karlsruhe városában.

Colani féle Trabant 601 Universal 2001-ből

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója