motortechnika
Élt 22 évet, röviden így lehet leírni a legendás W12-es motor sorsának befejezését. Az úttörő konstrukció túl van a százon, hiszen a Lancia már az 1920-as években gyártott szűk hengerszögű motorokat, igaz, csak négyhengereseket. A szupersportkocsik megjelenésével nagyobb teljesítmény kellett, ezért megszülettek az utódok, a W12-es és W16-os változatok.
A szűk hengerszögű motorok műszakilag legfejlettebb nemzedéke igazi remekmű és már 22 éves, de klasszikus gyártója hivatalosan is bejelentette a 12 hengeres búcsúját, mert a Bentley 2030-tól már csak villamosított hajtású autókat gyárt.
Az idén készülő és a 2024-es autókban piacra kerülő tizennyolc darab W12-es motor minden elődjét túlszárnyalja teljesítményben. A teljesen kézi összeszerelésű Bentley Batur minden példánya elkelt, de a különleges motorból jut még néhány Continental GT Speed, Bentayga Speed és Flying Spur Speed, illetve a Continental GT Mulliner és Flying Spur Mulliner változatokba.
A 2015-ben áttervezett 6 literes, 695 lóerős motor teljesítményének további növeléséért új kialakítású turbófeltöltőket építettek, így a W12-esbe a korábbinál 33 százalékkal nagyobb átmérőjű csöveken keresztül áramlik a sűrítendő levegő. A rendszer kapacitását jellemzi, hogy maximális fordulatszámon üzemeltetve az új motor óránként több mint egy tonna levegőt szív be.
Az intercoolerek kapacitását 35 százalékkal növelték, ennyivel több hőenergiát képesek elvonni a töltőlevegőtől, így a hidegebb és nagyobb sűrűségű levegő elégetéskor optimális elegyet képez az üzemanyaggal, miközben módosították a motorvezérlést és az automata sebességváltó programját.
Ezekkel a fejlesztésekkel 750 lóerőre nőtt a teljesítmény és 1000 Newtonméterre a nyomaték, melyet 1750-5000 percenkénti fordulatszám tartományban lead a W12-es motor.
Hat és fél óra kézimunka, avagy búcsú a hengerektől
Minden egyes W12-est 6,5 óra alatt raktak össze, teljesen kézimunkával. Adrian Hallmark Bentley elnök-vezérigazgató megnyugtatta azt a harminc mestert, aki az eddigi 105 ezer W12-es motort építette: Mindegyik kolléga marad a cégnél, és átképzésük, valamint a W12-es gyártósor átépítése után a plug-in hibrid hajtásláncok V8 és V6 Hybrid belső égésűt erőforrásait fogják összeszerelni az angliai Crew-i Álomgyárban.
V-VR-W
A VW konszern mindig kereste, megtalálta és meg is csinálta a különleges motorokat, miközben nem csak luxusmodelljeibe építette be. A Bentley W12-es blokkja az autóipar egyik legkülönösebb szerkezete, a szűk hengersorú motor 24 százalékkal rövidebb, mint egy hasonló lökettérfogatú hatliteres V12-es konstrukció.
A W-rendszer csúcsa a Bugattiba a került, de kisebb szűk hengerszögűekből jutott a kompakt és D-szegmensnek is: népszerű modell volt a VR6-os Golf és Passat.
A W12-est 2001-ben mutatták be és először a Volkswagen W12 tanulmányautóba építették, majd 2018-ig az Audi A8-asokba is bekerült, ahogy készült ilyennel VW Phaeton és Touareg is.
A legtöbbet W12-est a Bentley építette be Bentayga, Continental GT és Flying Spur modelljeibe. Igazi kuriózumnak számítottak a W12-eesel hajtott Spyker C12 La Turbie és Spyker C12 Zagato szupersportkocsik.
A Spyker is megkapta a Bentley W12-est
Első generációs W12 motor, 2001
Dupla turbós benzines
Hengerszám/hengerszög: 12/72°
Lökettérfogat: 5,998 cm3
Furat: 84 mm
Löket: 90,2 mm
Henger/szelepszám: 12/48
Sűrítési arány. 10,7:1
Teljesítmény: 414–695 lóerő (309–520 kW)
Nyomaték: 549–1,017 Nm
Száraz tömeg: 239 kg
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!