Ferrari
A néhol vicces részletekkel is tűzdelt szakítás gyakorlatilag a világ közvéleménye előtt zajlik. Ha akartuk, ha nem megtudhattuk például, hogy az énekesnő azért fogott gyanút párjára, mert annak lakásában extrém módon megnövekedett a lekvár fogyás, ami az elvileg a lekvárokat nem különösebben kedvelő Pique esetében okot adott a gyanakvásra. Nem régiben újabb, ezúttal az autóipar vonatkozásában is érdekes eseményekkel folytatódott a végeláthatatlan, globális celebtörténet. Történt ugyanis, hogy Shakira egy új, és egyébként slágergyanus számmal igyekezett revansot venni, vagy ha úgy tetszik, lejáratni volt párját.
Az új szám többek között azt ecseteli, hogy Piqué egy hihetetlenül fiatal hölgyre cserélte Shakirát, aki szerint azonban ez nem volt minőségi váltás. A szám szövege egyenesen úgy fogalmaz, hogy Twingora cserélte a Ferrarit. A dolog érdekessége számomra az, hogy néhány évvel ezelőtt ez a sértőnek szánt hasonlat mindenki számára egyértelműen és ugyan azt az üzenetet hordozta volna. Hiszen a Ferrari egy drága, exclusive, kézzel összeszerelt, ritka minőségi autó, világszerte emberek millióinak vágyott tárgya. Míg a Renault Twingo egy olcsó tömegautó, amelyet a jóléti világban kis túlzással bárki megengedhet magának. Az elmúlt évek azonban sajátos, és alapos mentális ideológiai változásokat hoztak. Ma már 100 milliók szemében a Ferrari nem a minőség, a Twingo pedig nem a középszerűség szimbóluma. Egy felvilágosult ember szemében a Ferrari a képmutatás, a pazarlás, a környezetpusztítás és a kivagyiság szimbóluma, míg egy kis Twingo, legyen az akár a legendás első, a kicsit kevésbé karakteres második vagy a szintén nagyon bájos most futó harmadik generációs, a környezettudatosság, a mértékletesség és a kedvesség szinonimája.
Shakira hasonlata tehát anakronisztikussá vált, sőt mondhatni éppen a szándékával ellentétes üzenetet közölt. Mert ebben az összefüggésben ha ugyebár Shakira maga a Ferrari, míg Piqué új kedvese Twingo akkor nem is annyira bizonyos, hogy a focista nem most hajtott-e végre minőségi cserét. Az emberek többsége számára egy trendi kis Twingo sokkal használhatóbb autó mint egy Ferrari. Egyre többen gondolják úgy, hogy a Twingo és a Ferrari árkülönbözetét - ha megtehetnék - inkább egy madárcsicsergős, kertes házra költenék, mellé egy cuki kis garázzsal a Twingo-nak, ahol esetleg még a környék kóbor cicái is meghúzhatnák magukat a hidegebb napokon.