Aston Martin
Az Aston Martin sajtóközleményében az olvasható, hogy „Andy Palmer vezetésével a cég a technológiák és termékek alkotásának következő fázisába lép”. A Financial Times értesülései szerint Palmer feladata ezen kívül az lesz, hogy visszaszerezze azokat a vásárlókat, akik az utóbbi időben átpártoltak a Bentley-hez, a Porschéhez, illetve a Ferrarihoz.
Palmer nem csak a Nissannak, hanem nyár óta az Infinitinek is a vezetője volt, amikor a Nissan luxusmárkájának korábbi vezetője, Jonah de Nysschen a Cadillachez távozott. Az Aston Martin korábbi vezetője, Ulrich Bez tavaly év végén mondott le, a jelentések szerint a több mint egy éven át tartó toborzás során Palmer volt a luxusmárka legfőbb kiszemeltje.
A Nissan élén a Renault terméktervezésért felelős vezetője, Philippe Klein váltja Palmert szeptember végétől, neki csak a Renault-Nissan vezérigazgatója, Carlos Ghosn lesz a felettese.
„Örömünkre szolgál, hogy Andy csatlakozni tudott hozzánk ebben, a számunkra oly fontos időszakban, mint a vállalat új vezérigazgatója” – áll az Aston Martin sajtóközleményében. „Andy-nek a globális autóipar marketing, értékesítés, mérnöki tervezés és technológia területein szerzett hatalmas tapasztalata lehetővé teszi majd, hogy az Aston Martinnal előrelépést érjen el ebben, a cég történetének valaha volt legjelentősebb, legnagyobb befektetéseket hozó időszakában.”
Palmer 1979-ben kezdte karrierjét az autóiparban gyakornokként, majd 1986-ban felvették az Austin Roverhez. 1991-ben ment át a Nissanhoz, ahol az elmúlt 13 évet a cég hazai központjában, Japánban töltötte.