járműtörténelem
A japán karakterekkel írott „Nissan” lefordítva annyit tesz: „Naptermék” avagy „a Nap születése” – ez volt az alapja a manapság már híres márkalogónak, ami több mint 80 év autóipari múlttal büszkélkedik. De hogyan fejlődött a szerény kezdetből egy mára globálisan felismerhető motívummá? A történet a 30-as években kezdődött. Yoshisuke Aikawa fuzionálta Tobata Foundry Co., Ltd. holdingját a Nihon Sangyo és Dat Motorcar Co. cégekkel (melynek elődje kezdte el a DAT autók gyártását 1914-ben). Együtt, ezt az egyesített vállalatot NISSAN névre keresztelték – Datsun és Nissan néven is értékesítve autókat.
Így született meg a Nissan első márkalogója 1933-ban. A Datsun dizájnból örökölve, ugyanazt az embléma motívum stílust használta, melyben szerepelt egy kék téglalap és a márkanév bevésett fehér betűkkel, valamint egy vörös kör a háttérben, ami a felkelő Napot szimbolizálta. David Bihanic professzor (a párizsi Sorbonne Egyetem dizájnere és előadója) a grafikai szimbolizmus szakértője is megerősíti, hogy az első márkalogó már ránézésre is emblematikusan utal a márka japán gyökereire, mely rokon értelmű a japán zászlón jelen lévő vörös koronggal.
Az első márkalogó, melyet a Nissan vizuális identitásaként használtak a 30-as években azonnal ikonikussá vált és egészen 1970-ig kitartott. Az azóta történt négy újra-vizionálás ellenére mindegyik márkalogó megtartotta szerves kapcsolatát a cég örökségéhez és kultúrájához.
A Nissan emblémák legjobb példái a 20. század közepéről származnak. A formális, nagybetűs „NISSAN” emblémák megszokottá váltak az 50-es években, míg dőlt betűstílus váltotta ezt fel a 60-as évekre. Ez a változás a mozgalmasság érzetét adta egy olyan időszakban, ahol az autóbirtoklás vágya virágzott és a személyes szabadság felértékelődött, míg az informálisabb megközelítés a liberalizált hozzáállást köszönti és az 1960-as logó esetében a nagybetűs „N”-t is elhagyták.
A következő évtizedek viszont a nagybetűk visszatérését jelentették a Nissan autóemblémákon, mivel a trend a pimasz, üzlet-fókuszú 80-as évek irányába változott. Ez volt az individuális státusz és az önkifejezés korszaka, mely a vastag betűtípusú, csillogó, metál emblémák felemelkedését hozta. Ezek sokszor régiónként, akár modellenként is változtak. A metál, egyszínű dizájnnal ellátott 2001-es logó a modern ipar szimbólumaként készült, mely minden autóra rákerült, felszámolva a modellenkénti különböző emblémák gyakorlatát.
A 2020-as évekbe lépve az indusztriális korszak átadja helyét az elektronikusnak. Ennek fényében a Nissan lerántotta a leplet új, leegyszerűsített logójáról, mely büszkén szerepel a vadonatúj zéró-emissziós Nissan Ariya orrán. Az új márkalogó egy karcsúbb, egyszínű „flat” 2-D formátumot alkalmaz, vékonyabb vonalakkal és élesebb definícióval.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!