autó értékesítés
A legnagyobb mértékben, 47,6 százalékkal a Daimler tudta növelni eladásait az első negyedévben, darabszám szerint azonban még ezzel együtt is messze elmarad két másik német versenytársától. Az első negyedévben Kínában a legtöbb autót az Audi adta el a német prémiummárkák közül (124,5 ezret), ami 21 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A BMW 25 százalékos növekedés után 108 ezer autót adott el, a Daimler viszont "mindössze" 67 ezer Mercedest értékesített.
Márciusban a Daimler az egy évvel korábbihoz képest 34 százalékkal, közel 25 ezerre növelte kínai eladásait. Az Audi szintén egyharmadával növelte eladásait és 47,6 ezer autót értékesített. A BMW márciusi kínai értékesítési adatot még nem tett közzé, de februárban több mint 30 ezer autót adott el.
A Daimler cégtörténetének legjobb hónapját zárhatta márciusban: Mercedes gépkocsikból 158,5 ezret értékesített világszerte, 13,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A konszern eladásai az összes tulajdonában lévő márkából 12 százalékkal emelkedtek 168 ezer járműre. Azért kisebb mértékben, mint a Mercedes eladásai, mert a Smart eladásai a modellváltás küszöbén már a tavalyi második félévben elkezdtek visszaesni.