kereskedelem
A XX. század elején az olasz autóipar még igencsak gyerekcipőben járt. Alig néhány cég akadt, amely termékeinek exportjára gondolhatott. Ezek közül a legjelentősebb a torinói Fiat művek volt, amely az 1905. májusában megrendezett II. Budapesti Nemzetközi Automobilkiállításon a talján ipart reprezentálta.
Az 1905-ös premier után két évvel jött létre a hazai Fiat képviselet. A 26 éves Herskovits Ignác, aki a századfordulótól kezdve az egyik legelső budapesti automobilkereskedésben dolgozott önállósította magát, s Weidmann Zsigmond pénzügyi segítségével megalapította saját üzletét a Semmelweiss utca 9 szám alatt, ahol a cseh Laurin-Klement és az olasz Fiat márkák kaptak helyet. A Laurin-Klement autók és motorkerékpárok növekvő népszerűségével a Fiat gyorsan háttérbe szorult.
1911-ben újabb lendületet vett a Fiat hazai históriája. Az olasz autógyár osztrák lerakata és összeszerelő-üzeme elérkezettnek látta az időt budapesti fióktelep létesítésére. Először Budapest Belvárosában, a Szabadság téri Tőzsdepalotában díszes autószalont létesítettek. amelyről így számolt be a korabeli sajtó: „A nagy tükörüvegen át beláthattunk a kiállítási terembe, amelyben állandóan 4-6 automobil van kiállítva. A terem hátsó udvari részében vannak elhelyezve az irodahelyiségek és Urbán Zsigmond igazgató irodája is. Meg kell itt említetnünk, hogy e fényes üzlethelyiségen kívül a Fiat cégnek még a Tisza Kálmán téren kitűnően felszerelt nagyszabású javítóműhelye van”.
A Szabadság téri Fiat bemutatóterem 1913-ban. Forrás: Adtplus
Bár a bemutatóteremben főleg a Fiat személyautói szerepeltek, s a hazai Fiat-csapat reklámcélokból több túraversenyen is részt vett, a valódi cél elsősorban a jövedelmező szubvenciós teherautóüzlet megkaparintása volt. A magyar Hadügyminisztérium - osztrák minta alapján - bizonyos katonai irányelveknek megfelelő teherautó vásárlása esetén pénzbeli támogatást nyújtott a leendő tulajnak, ha ő cserében vállalta, hogy az év meghatározott napjain megrendezett hadgyakorlatokra kölcsönadja járművét. A Fiat Automobil Rt. Urbán Zsigmond segítségével kapcsolatba lépett a Ganz és Tsa Danubius vállalattal. A két cég kooperációjával, Budapesten a Fehérvári út 100 alatt új gyártelep létesült, amely az első világháború során Ganz-Fiat márkajelzéssel teherautókat és repülőgépmotorokat készített. A háború során az ellenséges viszonyba került Olaszországgal megszakadt a kapcsolat, de a Ganz-Fiat egészen 1918-ig folytatta működését.
A trianoni békekötés után az immár Magyar Fiat Művek Rt nevet viselő cég az osztrák és az olasz Fiat gyártmányait is árusította, s rövid ideig tovább folytatta a teherautók összeszerelését is.
A két világháború között a legtöbb vidéki települést ilyen és ehhez hasonló társaskocsikkal kötötték össze.
Ez a Fiat-alapú jármű 1920-ban készült. Forrás: Országos Széchenyi Könyvtár
Fiat a Magyar Túraúton 1925-ben. Forrás: Szmick Viktor
1924-ben megszűnt az együttműködés az egykori Austro-Fiat vállalattal, s leállt az immár veszteséges teherautó-gyártás is. Emellett több évre szóló kizárólagos szerződést sikerült kötni az olasz Fiat-központtal. Ráadásul megindult az autópiac fejlődése is, amelynek következtében az eladások meredeken ívelni kezdtek. Persze mindehhez a Fiat irányváltása is hozzájárult: az új Fiat 501 és 509 típusok már szélesebb vásárlórétegek számára bizonyultak elérhetőnek.
Magyarországon 1926-ban 304, 1927-ben 283, 1928-ban 198 darab Fiatot sikerült értékesíteni. 1927-ben a teljes újautó-piac 2602 darabot, egy évvel később 2738 darabot tett ki. Ennek megfelelően a hazai Fiat állomány, amely 1924-ben alig 384 darabból állt, 1930. végére meghaladta az 1420-as darabszámot, s a hazai gyártású MÁG mögött a második legnépszerűbb autómárkának számított.
A kereskedelmi sikereket azonban nem sikerült nyereséges üzletmenetté formálni. 1926-ban a Magyar Fiat életében újabb fordulat következett be: a cég részvénytöbbségét a Latin-Magyar Kereskedelmi Rt szerezte meg. Ezzel egyidőben Urbán Zsigmond, aki a Fiat hazai pályafutását 15 éven át gondozta kivált a vállalat kötelékéből.
Ma Lehel utca 62 a cím, s már rég lebontották az egykori raktárépületet. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény
Fiat 520 1930-ban. Forrás: Fortepan/Nagy Ilona