Carlos Ghosn
Carlos Ghosn lemondott a Nissan vezérigazgatói székéről, ami azt jelenti, hogy a napi ügyek irányítása ezentúl már nem az ő hatáskörébe fog tartozni. A 62 éves menedzser azért szánta megát el erre a lépésre, hogy a nemrég a Renault-Nissan Szövetséghez csatolt (34 százalékos tulajdonrésszel) Mitsubishi felvirágoztatására koncentrálhasson.
Ghosn azért a Nissan elnöke marad, mint ahogy a Renault-nál és a Mitsubishinél is betölti ezt a posztot, sőt, a Renault és a Renault-Nissan Szövetségben még a vezérigazgatói szék is az övé maradt.
Ghosn utóda idén áprilistól a Nissan vezérigazgatói székében Szaikava Hiroto lesz. A 63 éves japán menedzser egész életében a Nissannál dolgozott, 1977-ben lépett be a céghez. ez idő alatt felelős volt az amerikai, aztán az európai részlegért, a globális beszerzésekért, gyártásért, beszállítói hálózatért, a kutatás-fejlesztésért és még az ügyfél elégedettségért is. A Nissannál végzett munkája mellett a Renault igazgatótanácsának is a tagja tíz éve.
„Van egy pont, amikor az embernek reálisnak kell lennie azzal kapcsolatban, hogy mennyi dolgot tud egyszerre végezni, vagyis egyszerre jól végezni. Eljött az a pillanat, amikor át kell adnom a stafétabotot egy másik embernek. Mindig is mondtam, hogy örülnék neki, ha japán lenne az utódom, Szaikava szant már évek óta felkészítettem a feladatra” – nyilatkozta Ghosn.
Ghosn 1999-ben vette át Nissan irányítását elnöki, és két évvel később vezérigazgatói szinten is. Neki köszönhető, hogy a gyenge eredményeket szállító, csőd felé tartó autógyártót felvirágoztatta, és a Toyota mögött a második legnagyobb japán gyártóvá tette. Ezt kétféle módon érte el: brutális költségcsökkentéseket rendelt el, és olyan innovatív termékekbe fektette a vállalat pénzét, mint a kompakt SUV-k legnépszerűbbike, a Nissan Qashqai, vagy a világ legnépszerűbb villanyautója, a Nissan Leaf.
A Renault, Nissan, Mitsubishi szövetséget a világ negyedik legnagyobb gyártójává tette a Volkswagen a Toyota és a General Motors mögött, 2016-ban közel 10 millió autót gyártott a három márka. Ghosn a lemondásával egy időben jelentette be, hogy a három márka frissen létrejött szövetségének első kézzelfogható jele egy olcsó villanyautó lesz, amelyet Kínában fognak árulni, közös műszaki alapokon.