Porsche

Még mindig jó befektetés Porschét venni

2016.01.24.

Jelentősen növeli a Porsche különleges státuszát a járművek között, hogy a korosabb példányaiért is hosszú sorokban állnak az érdeklődők. Az árveréseken a legkeresettebb márkák közé tartozik, ami nem csoda, hiszen a valaha gyártott Porsche járművek 70 százaléka még manapság is gyűjti a kilométereket. Nézzük meg az árverések különlegességeit!

Tavaly tovább nőtt azoknak az aukcióknak a száma, amelyeken kimondottan egyetlen márkára koncentráltak. Természetesen a Porsche története során rengeteg álomautót készített, így nem meglepő, hogy a zuffenhauseni márkára alapoztak több árverést is. Most következzen az „ínyencek” körében legnépszerűbb öt példány! Kezdjük a legmagasabb árkategóriába becsült 911-el. Az 1970-es évjáratú 2.3 ST változatból összesen 10 darab létezik, ezért nem meglepő, hogy az egyik tökéletesen karbantartott autó ára az 1,3-1,5 millió eurós sávban mozog. Hozzá kell tenni, hogy egy vérbeli versenyautóról beszélünk, bukócsővel és mindennel, ami a pályák koptatásához szükséges. A 230 lóerős motornak csupán 930 kilogrammot kell mozgatnia (plusz a vezető), ami fantasztikus tömeg/lóerő arányt eredményez. Még a legmodernebb versenyautók is megirigyelhetik! Bár a valódi futásteljesítménye ismeretlen, igazi kincs egy Porsche szerelmes számára.

Porsche 911 ST

Ha tippelnünk kellett volna, biztos, hogy a Porsche 959-et nyilvánítjuk a legdrágábbnak, ám egy kicsivel kevesebb a kikiáltási ára, mint a fentebb említett 911-nek. Az 1988-as sportautót 1,2-1,4 millió euró közé taksálják. A 959-ből csupán azért született utcai változat, hogy a versenyautót homologizálni lehessen. Ennek megfelelően a sporttörténelem egy darabkája is a tulajdonosa garázsában állhat. Jelenleg 8300 kilométert mutat a számlálója az Auctionata által hirdetett autónak, amely sokáig egy múzeumban pihent és 2004-es „szabadulása” óta is nagy becsben őrizték.

Porsche 959 - lényegében a Nemzetközi Automobil Szövetségnek köszönhető a létezése

A ’80-as évekből említhetünk egy másik kedvencet is. A 964 gyári kódszámú Porsche 911-ből készült Speedster a szóban forgó jármű. Az 1989-es modellből csak 2000 darabot gyártottak, szóval az igazi ritkaságok között tarthatjuk számon, ráadásul elég nehéz épségben megmaradt példányt találni. Az Auctionata kínálatában egy restaurált, balesetmentes előélettel rendelkező 964 Speedstert kínálnak. A fekete ritkaság 30 000 kilométert futott és minimum 270 000 eurót kérnek érte.

Tengerparti utakra csalogató Speedster

Az utolsó két „nevező” is a 911-es típuscsalád tagja. Az 1973-as 911 E a rövid ideig gyártott 911 L helyét vette át. Feltűnő sárga színével (hivatalosan Signal Yellow) elektromosan működtethető napfénytetejével, Recaro sportüléseivel és az időtlen Fuchs könnyűfém keréktárcsákkal sokak szívét meghódította. Aki szeretné a sajátjának tudni, legalább 140 ezer eurót tegyen félre. Sőt! Még egy kicsit többet, hiszen az árverésre bocsátott 911 E nincs tökéletes állapotban. Biztató viszont, hogy csak 85 000 kilométert futott.

A 911E-jelzés nem az elektromos hajtásra utal, mint manapság. A befecskendező rendszer német elnevezésének kezdőbetűje

A lista végére nem a legolcsóbbat hagytuk, viszont az egyik legérdekesebb a sorban. Első pillantásra szintén egy 964 Carrerát vélhetünk felfedezni, ám különleges kiadással állunk szemben. Egyike a 911 harmincadik születésnapja előtt tisztelgő változatoknak, így egy plakettet is kapott, amelynek alapján a 830. példányt azonosíthatjuk be. Jobban megnézve a további egyedi motívumok is felfedezhetők. Például a Turbo változathoz hasonló karosszéria, amely alatt összkerékhajtás lapul. Az 1994-es évjáratú és limitált példányszámú 911-ért legalább 210 ezer eurót kérnek.

 

Az oldal fő támogatója