BMW

Újra munkába állt a BMW első embere

2015.09.24.

Harald Krüger vezérigazgató a Frankfurti Autószalonon tartott prezentációján esett össze, de már jól van.

A BMW tájékoztatása szerint Harald Krüger újra egészséges, és már munkába állt a cég müncheni központjában. A 49 éves vezérigazgató múlt kedden reggel a Frankfurti Autószalonon esett össze a beszéde közben több száz újságíró és fotós előtt. A BMW tájékoztatása szerint a vezérigazgató kimerültsége volt a sajnálatos esemény oka. Krüger eszméletvesztése elterelte a figyelmet az új 7-es BMW világpremierjéről, arról a luxusautóéról, amellyel a Mercedes-Benz S-osztálytól szeretnének vevőket elcsábítani.

A fiatal BMW vezér idén májusban vette át a stafétabotot Dr. Norbert Reithofertől, és a frankfurti lett volna az első, nagy nyilvánosság előtt tartott sajtótájékoztatója.

„Visszatért a munkába, már 100 százalékig fitt” – mondta a BMW szóvivője hétfőn. Korábban azt mondta a szóvivő, hogy Krüger megszédülésének hátterében nincsenek komoly egészségügyi panaszok. Az eset után a német médiában több cikk is született arról, hogy nincsenek-e túlzott terhelésnek kitéve az ügyvezetők a modern üzleti környezetben.

 

Az oldal fő támogatója