repülőautó

Kuriózum a Ford repülő autó koncepciója - gyerekek fantáziája ihlette

2021.10.10.

A Ford brit részlege egy ígéretes, 2030-at előrevetítő, fantáziaautó képeit tette közzé. A Future Generation névre keresztelt koncepciót nyolc-kilenc éves iskolásokkal együttműködve fejlesztették ki, akik a márka szerint az első pilóták lesznek majd a teljesen elektromos világban – írja motor.ru orosz autós szakportál.

A Ford képviselői felmérést végeztek nyolc-kilenc éves brit iskolások körében arról, milyennek képzelik 2030-ban az autózást, ők maguk milyen járművet szeretnének vezetni a jövőben. A cég szakemberei szerint ugyanis ez a gyermekgeneráció lesz az első, amelyik már egy  teljesen elektromos világban kezd el autót vezetni.

A 10 év alatti válaszadók 79 százaléka szerint az ideális 2030-as autónak tisztán elektromosnak kell lennie. A többiek úgy vélték, hogy lesz még létjogosultsága a klasszikus belső égésű motorral működő kocsiknak is. A gyerekek többsége az önvezető robotpilóta-rendszert preferálta a leendő autóban, aminek - vágyaik szerint - repülnie is tudni kell.

A legnépszerűbb karosszériaszín a megkérdezettek körében a fekete és piros volt. A jövő autójának közös megtervezésében a Ford európai részlegének vezető-tervezője, Nedzad Mujcsinovics volt a segítségükre.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója