M-Sport

Horvátországban debütál a Ford Fiesta Rally3

2021.04.18.

Teljes a paletta: az FIA által felépített rali piramis minden szintjén kínál versenyautót az M-Sport. Most épp legfrissebb modelljük, a Fiesta Rally3 kapta meg a homologizációt.

Rendkívül sikeresen felépítette porfolióját az M-Sport az utóbbi években. Noha leginkább a csúcskategóriában versengő Fiesta WRC-k miatt ismerhetjük őket, igazából minden kategóriában kínálnak Fiesta alternatívát Rally5-től egészen Rally1-ig, a belépő kategóriáig. Legfrissebb modelljük a Fiesta Rally3, ami a hazánkban csúcsnak számító R5-ök alá érkezik. Tehát ugyanúgy turbós és összkerekes, ám közel sem olyan éles, erős. Olyan pilóták kezei között született, mint Matthew Wilson, egykori WRC menő pilóta, vagy épp Kajetan Kajetanowicz, aki a lengyelek egyik legsikeresebb ralipilótája.

Ők közel 5000 teszt kilométert tettek bele a Fiesta Rally3-ba, amit az M-Sport lengyel részlege fejlesztett. Ezen a héten pedig a homologizációját is megkapta, így már semmi sem áll az útjába, hogy a következő WRC futamot, tehát Horvátországban debütálhasson az 1,5 literes turbós bestia, amit leginkább apró szárnyáról lehet megkülönböztetni az alacsonyabb szintű Fiesta raliautóktól. Egyébként Ken Torn, észt ralipilóta már indult vele egy finn ralin, persze értékelésen kívül, ahol a 11-dik helyet szerezte volna meg összetettben. Egy biztos: Horvátországban már élesben is bizonyíthat, ha pedig minden jól megy, mi a helyszínről tudosítunk.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója