autósport
A Német Túraautó-bajnokságban az események gyorsan követik egymást. Az első három versenyt kéthetes időközökkel rendezik, és ebben a következő megálló az oschersleben-i 3.696 km-es pálya lesz. Míg a hockenheim-i páyán a hosszú egyenes szakaszokon a nagy sebességnél az aerodinamika játszott kulcsszerepet, addig a Oscherslebenben a gyors kanyarok és sikánok elsősorban leszorító erőt követelnek.
A kanyarok levágása a pilótáktól nagy óvatosságot követel a verseny során, a mérnököktől pedig azt, hogy tökéletesen felkészített autókat biztosítsanak a versenyzőknek.
Az Audi csapatai számos alkalommal sikeresen oldották meg mindkét feladatot a múltban. Egy Audi pilóta öt alkalommal érte el a legjobb kört a Magdeburg melletti pályán. Legutóbb éppen Matthias Ekström nyert 2011-ben. 2013-ban a Német Túraautó-bajnokságban résztvevő mind a nyolc Audi RS 5 DTM az első tíz helyezett között végzett, és így pontokat szerzett Oscherslebenben. Ennek megfelelően tehát nem meglepetés, hogy néhány pilóta különleges emlékekkel bír a pályáról. Timo Scheider itt ünnepelte legelső DTM sikerét, a bajnok Mike Rockenfeller pedig pályája kezdetén 2007-ben itt érte el első dobogós helyét. Az újoncnak számító Jamie Green pedig a pole pozíció és egy dobogós hely megszerzésével az elmúlt évben megmutatta, hogy végre méltó helye van az Audi csapatban.
2014-ben az Audi egy pole pozíciós, valamint Mattias Ekström és AdrienTambay által elért két dobogós helyezéssel hátszéllel érkezik Oscherslebenbe. Összességében négy pilóta ért el pontszerző helyeket a hockenheim-i szezonnyitó versenyen. Az első tizenegy helyen végzettek között hat Audi RS 5 DTM volt, amivel az Audi erős szezonkezdést tudhat a háta mögött.
Az oscherslebeni pálya a Német Túraautó-bajnokságban önálló intézménynek számít, és már 2000-ben a DTM újraindulásakor szerepelt az éves versenynaptárban. A célegyenes végén a híres-hírhedt szoros bal-jobb kanyarkombináció különösen a verseny kezdetét teszi izgalmassá, és jó lehetőségeket biztosít az előzésre az egész verseny folyamán. Az első szakasz három balkezes kanyarja rendkívül népszerű a verseny pilótái között. A szurkolók azért szeretik, mert a lelátóról nemcsak a szakasz, hamen az egész pálya jól belátható, így nem maradnak le egyetlen egy eseményről sem a verseny folyamán.
"Oschersleben egyértelmű kontrasztot mutat a szezonnyitó hockenheim-i futammal szemben, miután ez a pálya teljesen más tulajdonságokkal rendelkezik, és másfajta felkészítését követel meg az autóktól is. Ennek folytán ismét érdekes módon lehet majd értékelni, hogy ki hol tart az idény kezdetekor. Oscherslebenbe jó "útipoggyásszal" érkezünk, és örömmel várjuk a versenyt. Biztosak vagyunk abban, hogy képesek leszünk folytatni a hockenheimi teljesítményünket." – mondta Dieter Gass az Audi Sport DTM vezetője.
"Megpróbáljuk magunkkal hozni Oschersleben-be pozitív hangulatunkat a hockenheimi idénynyitó versenyről. Nagyon sok dolgot megtanultunk az új autónkról az első versenyhétvégén, így most még jobban felkészülhetünk. Láttuk, hogy a verseny milyen hosszú, és ez nem lesz másként Oschersleben-ben sem. Mégis, mi azt célozzuk meg, hogy minél előbb beinduljunk, felpörögjünk, és azonnal emeljük a tétet a jó eredményekkel.” – mondta Hans-Jürgen Abt az Audi Sport Team Abt Sportsline csapatfőnöke.
"Ha nem előbb, hát Hockenheim óta már tudjuk, hogy jó alapokkal rendelkezünk, és mindkét pilótánk jó formában van. Óriási dolog, hogy a verseny eseményei most kéthetes időközökkel folytatódnak. A pálya az Audinak mindig igazán jól feküdt a múltban, és mindez nyilvánvalóan erősíti bennünk a kedvet arra, hogy itt versenyezzünk." – mondta Ernst Moser az Audi Sport Team Phoenix csapatfőnöke.
„A szezonnyitón nem volt szerencsénk, de most előre tekintünk. Tudjuk, hogy nemcsak az autók, hanem mindkét pilótánk nagyon gyors, melyet a következő futamon bizonyíthatunk is.” – mondta Arno Zensen az Audi Sport Team Rosberg csapatfőnöke.
A pilóták versenyállása az első futam után:
1. Marco Wittmann (BMW) 25 pont
2. Mattias Ekström (Audi) 18 pont
3. Adrien Tambay (Audi) 15 pont
4. Mike Rockenfeller (Audi) 12 pont
5. Timo Glock (BMW) 10 pont
6. Bruno Spengler (BMW) 8 pont
7. Martin Tomczyk (BMW) 6 pont
8. Augusto Farfus (BMW) 4 pont
9. Timo Scheider (Audi) 2 pont
10. Joey Hand (BMW) 1 pont
DTM gyártók állása
1. BMW 54 pont
2. Audi 47 pont
DTM csapatok állása
1. BMW Team RMG 25 pont
2. Audi Sport Team Abt Sportsline 18 pont
3. Audi Sport Team Abt 15 pont
4. Audi Sport Team Phoenix 14 pont
5. BMW Team Schnitzer 14 pont
6. BMW Team MTEK 10 pont
7. BMW Team RBM 5 pont
Oschersleben-i versenypálya:
Versenypálya hossza: 3,696 km
Verseny: 51 kör = 188,496 km
Boxkiállás: 17-34. kör között
DTM pályarekord időmérő edzésen: Mike Rockenfeller (Audi), 2013.09.14. 1.20,129 Min.
DTM pályarekord versenyenn: Joey Hand (BMW), 2013.09.15. 1.21,255 Min.
Pole pozíció 2013: Jamie Green (Audi), 1.20,263 Min.
Leggyorsabb kör 2013: Joey Hand (BMW), 1.21,255 Min.