2024.02.10.

A Julie Mehretu kézjegyét viselő BMW M Hybrid V8 versenyautó idén májusban, a párizsi Pompidou központban ünnepli világpremierjét, majd néhány héttel később rajthoz áll a Le Mans-i 24-órás futamon.

2024.02.08.

A Hungarian Motorsport Academy (HMA) színeiben versenyző Zanócz Noel egy 3. és egy 1. hely után megnyerte a motokrosszosoknak kiírt Internazionali d’Italia első fordulóját Riola Sardóban. A szintén a HMA által támogatott Liszka Roland és Szőke Márk az 5., illetve a 11. helyen zárta a...

2024.02.07.

A Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer gokartversenyzője, Hideg Ádám idén már a spanyol Formula Winter Series-ben, valamint az olasz Formula–4-es bajnokságban indul. A Jenzer Motorsport színeiben versenyez, hosszabb távon szeretne a Forma–1-es pilóta lenni.

2024.02.05.

Gyerekként legóból készített járműveket, később valódi versenyautót épített. Gyenis Máté alapító tagja volt a Széchenyi István Egyetem Formula Student-versenysorozatban szereplő hallgatói csapatának, majd profi versenymérnök lett. Dolgozott a túraautós holland Nick Catsburggel, az...

2024.02.04.

A világbajnoki címvédő Billy Bolt nyerte a legmagasabb, vagyis a Prestige kategória mindhárom döntőjét szombaton, a budapesti MVM Dome-ban rendezett Superenduro GP terepmotoros vb-futamon. A géposztály magyar indulója, Szőke Márk egyszer 10., kétszer pedig 11. lett a finálékban.

2024.02.01.

Lewis Hamilton az idény végén távozik a Mercedestől, és a jövő évtől a Ferrari Forma 1-es csapatánál versenyez.

2024.01.31.

Szombaton rendezik meg a Superenduro GP terepmotoros világbajnoki sorozat magyarországi futamát, melyet ezúttal új helyszínen, az MVM Dome-ban és újonnan megtervezett pályán bonyolítanak le.

2024.01.29.

A Hyundai belga versenyzője a maximális 30 ponttal távozott a hercegségből.

2024.01.28.

A Hyundai belga versenyzője szombaton a harmadik helyről állt az élre, ezzel ideiglenesen 18 pontot már szerzett.

2024.01.27.

A rali-világbajnokság szezonnyitóján csütörtökön és pénteken Elfyn Evans és Sébastien Ogier diktálta a tempót, de Thierry Neuville sem maradt le sokkal mögöttük. Tänak viszont két másik pilótával együtt pórul járt.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....
2024.05.09
Aki ellátogat a ZKW autóipari beszállító üzemébe, bepillantást nyerhet a raktárlogisztika jövőjébe....
2024.05.09
Lébény közelében egy szakaszon lassan halad a forgalom - írja csütörtökön délelőtt fél 11-kor a....
2024.05.09
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű,....
2024.05.09
Tegnap írta alá az Audi Hungaria Iskolaközpont Győr – Audi Hungaria Deutsche Schule Győr és a....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. három....
2024.05.09
Rosszul lett egy utas az Austrian Airlines osztrák légitársaság Bécs felé tartó járatán.....