2017.11.29.

Hosszú bizonytalanság után Sébastien Ogier végre bejelentette, hogy 2018-ban is marad az M-Sportnál, ahol Elfyn Evans lesz a csapattársa.

2017.11.29.

30 év után tér vissza a Forma-1-be az olasz márka, mely a jövő évtől a névadó szponzora lesz a Ferrari-motorokat használó svájci Sauber csapatnak.

2017.11.28.

– Ken Block a Ford Performace segítségével Utahban mutatta be legújabb szerzeményét: egy 1986-os Ford RS200 versenygépet - Jelenleg több mint 700 lóerős, de verseny-üzemanyaggal 800 fölé megy.

2017.11.28.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt úgy érzi, a kiszállás fájdalmas lenne a Ferrari számára, ha a vörösök egyszer valóra váltanák fenyegetésüket, és tényleg búcsút intenének a királykategóriának.

2017.11.26.

- Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a vasárnapi szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat. A 28 éves versenyzőnek ez volt idén a harmadik sikere, pályafutása mindhárom futamgyőzelmét 2017-ben aratta.

2017.11.26.

Elégedett pályafutása utolsó időmérő edzésén nyújtott teljesítményével Felipe Massa, a vasárnapi szezonzárón pedig egyszerűen jól akar szórakozni.

2017.11.25.

A McLaren 2018-ban Honda motor helyett Renault erőforrással folytatja. Egyszerűen hangzik, pedig hatalmas erőforrásokat igényel a váltás. A szebb időket megélt McLaren és a Honda közötti együttműködés sokkal többről szólt, mint marketingről és motorszállításról...

2017.11.25.

A Mercedes finn pilótája nyerte az Abu-Dzabi Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi versenyen ő indulhat majd az első rajtkockából.

2017.11.25.

A világbajnok brit Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es világbajnokság Abu-Dzabi Nagydíjának harmadik szabadedzésén szombaton.

2017.11.24.

- A világbajnok brit Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es világbajnokság Abu-Dzabi Nagydíjának pénteki második szabadedzésén.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.31
Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére péntek éjfélig a HungaroMet, hevesebb....
2024.05.30
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.05.30
Nagyon várta a szezon második futamát a Velenczei-Vánsza kettős, hiszen az első versenyt hamar be....
2024.05.30
Valaki bort, mások táskát terveztetnek autómárkájukhoz, a Nissan most Smell My Dust néven dob....
2024.05.30
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.30
Nézze meg a videót! ..
2024.05.30
Május 25-én, szombaton a Magas-Tátrában, a Hunfalvy-hágó (Chata pod Rysmi) közelében lezuhant egy....
2024.05.30
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei....
2024.05.30
Kategóriát teremtett a Toyota 1994 májusában, amikor a városi SUV első generációját bemutatta. Ma....
2024.05.30
Az egyre növekvő kereslet kielégítése érdekében a klímaberendezésekre, párátlanításra és fűtésre....