járműsport

A Hungarian Motorsport Academy által támogatott Zanócz Noel megnyerte az olaszországi nyitófordulót motokrosszban

2024.02.08.

A Hungarian Motorsport Academy (HMA) színeiben versenyző Zanócz Noel egy 3. és egy 1. hely után megnyerte a motokrosszosoknak kiírt Internazionali d’Italia első fordulóját Riola Sardóban. A szintén a HMA által támogatott Liszka Roland és Szőke Márk az 5., illetve a 11. helyen zárta a hétvégét saját kategóriájában a Superenduro-világbajnokság budapesti versenyén, amelyet több mint 12 ezer néző előtt rendeztek meg az MVM Dome-ban. 

Zanócz Noelnek Olaszországban kezdődött a szezon, Riola Sardóban az Internazionali d’Italia versenysorozaton vett részt. A 125 cm3-esek mezőnyében gyári motorral induló motokrosszversenyző az időmérőn a 2. helyet szerezte meg. Az első futamban végül a dobogó legalsó fokára állhatott, a másodikban pedig elsőként végzett, így a két verseny összesítése alapján is az élen zárt.

Fotó: HUMDA

Szombaton rendezték a Superenduro-világbajnokság budapesti fordulóját, a Superenduro GP of Hungaryt. A juniorok között induló Liszka Roland a bajnokság 3. helyéről várhatta a hazai versenyét, az időmérők során pedig összesítésben a 4. hely lett az övé, így ebből a pozícióból választhatott rajthelyet a nap további részére. Az első futamban többször is a pálya legnehezebb részein sikerült előznie, ám többször is előfordult, hogy a lekörözöttek feltartották, így kezdésként az 5. lett. A fordított rajtrácsos második versenyen elesett az egyik legnehezebb akadályban, azonban hamar vissza tudott zárkózni a mezőnyre, több vetélytársát is sikerült visszaelőznie, így ismét az 5. pozícióban zárt. A harmadik futam rajtja sikerült számára a legjobban, szinte az egész versenyen a 2. helyen haladt, de a leintés előtt nem sokkal egy akadály után hatalmas tumultus alakult ki, amely miatt ő is hátrébb került, így végül visszaesett a 6. helyre a zárófutamon. Liszka Roland az 5. pozícióban zárt az összetettben, de a bajnoki tabellán továbbra is őrzi a 3. helyét.

Zsigovits Norbert sérülés miatt végül nem indulhatott el Budapesten, így a Prestige kategóriában egyedül Szőke Márk képviselte hazánkat. Miután tavaly 2. lett az Európa-kupában, az idén pedig előrelépett a sportág királykategóriájába, a hazai közönség előtt is a folyamatos fejlődés lehetett számára az elsődleges cél. A kvalifikáción a 11. leggyorsabb kör lett az övé, az első futamban pedig sikerült egy helyet javítva a 10. helyen célba érnie. A fordított rajtrácsos futamon hamar visszaesett a mezőny második felébe, többen is elestek előtte, így a 11. helyre csúszott vissza a leintésig. A harmadik, zárófutamban sokáig megfontoltan haladt, a végére azonban elfáradt, így ismét a 11. helyen ért célba, 16 megszerzett pontjával a teljes napot tekintve is ez a pozíció lett az övé.

A Superenduro GP of Hungary helyszíne ezúttal nem az elmúlt években megszokott Papp László Sportaréna volt, hanem az MVM Dome. Ennek megfelelően a nézőszámot illetően új rekord született, hiszen több mint 12 ezer szurkoló látogatott ki az eseményre. A pályát ifjabb Németh Kornél, sokszoros magyar bajnok tervezte, ami a résztvevők elmondásai alapján világszínvonalúra sikeredett. Az est végén jelentették be, hogy Budapest jövőre ismét vendégül látja a sportág legjobbjait, 2025. február 8-án a Superenduro-világbajnokság mezőnye újra az MVM Dome-ban vendégeskedik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.31
Gyakran halljuk, hogy az ügyfélélmény az autókereskedésekben az utóbbi években jelentősen átalakult....
2024.05.31
Az Autós Nagykoalíció (ANK) hatodik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2024.05.31
Az új közlekedési rendszer bevezetése közelebb lehet a vártnál.   ..
2024.05.31
A VivaTech technológiai kiállítást idén május végén rendezték meg Párizsban. A technológiai....
2024.05.31
A Skoda magyarországi importőre jóvoltából idén is kijutottam a jégkorong-világbajnokságra, amelyet....
2024.05.31
- Már több mint egymillió jegyvásárlás történt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) digitális....
2024.05.31
- Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen - tette közzé a vállalat a Budapesti....
2024.05.31
- Három felnőtt súlyos, két felnőtt és három gyermek pedig könnyebb sérüléseket szenvedett, amikor....
2024.05.31
Óvatos lábbal hajtottam életem második tisztán elektromos üzemű autóját, a Renault Megane E-Tech....
2024.05.31
- Az ország legnagyobb magyar tulajdonú, független kerékpárgyára, az esztergomi Neuzer Kft. 750....