HUMDA

Többször megtorpedózták Levente Hondáját a riválisok - pontok hullottak

2024.04.24.

Értékes bajnoki pontokat veszített Losonczy Levente az elmúlt hétvégén a túraautós TCR Europe sorozatnak, azaz a kategória Európa-bajnokságának a nyitófordulóján, a Róma melletti Vallelunga versenypályán, ahol a második futamban két rivális is többször „megtorpedózta” a magyar versenyző Honda Civicjét.

A Hungarian Motorsport Academy 21 éves pilótája a péntek esti időmérő edzésen az első versenyre a hetedik, a másodikra pedig a negyedik rajtkockát kaparintotta meg, és elsősorban utóbbi tűnt előzetesen kecsegtetőnek. A szombati első viadalon Losonczy jól rajtolt, megküzdött a pozíciókért, de az ötödik kör végén az utolsó kanyart kicsit elmérte, ennek következtében visszaesett és 10. lett.

A vasárnapi második futamon aztán a negyedik rajtkockát próbálta jó eredményre váltani az ALM Motorsport magyar versenyzője, pontosabban csak próbálta volna, ebben ugyanis a sportszerűség határait átlépő riválisai megakadályozták.

A rajtot ugyanis Losonczy jól kapta el és kihasználta azt is, hogy a pole pozícióból startoló ellenfele látványosan lassan rugaszkodott el, így azonnal visszaesett negyediknek. Losonczy Levente viszont az első kanyarban már második volt, s bár nem sokáig tudta feltartóztatni a mögötte érkező és később futamgyőztessé váló francia Aurélien Comtét, a harmadik hely foghatónak tűnt a számára.

Ezután érkezett meg a magyar versenyző Hondája mögé egy újabb rivális, és a két autó az egyik kanyarban erősen vitatható módon ért össze, a hátulról érkező pilóta ugyanis valósággal felöklelte az előtte íven autózó Losonczyt, akinek komoly ellenkormányzásra volt szüksége ahhoz, hogy ne álljon keresztbe a pályán. Losonczy több pozíciót is veszített az eset következtében, de megpróbáltatásai még nem értek véget, később ugyanis egy másik ellenfele hátulról többször is „megtorpedózta” a magyar Hondáját, majd az egyik kanyarnál rövid féktávval próbálkozott, de ennek következtében oldalról telibe találta Losonczy autóját. A magyar versenyző így végül nyolcadikként zárt a futamon.

„Nem szokott problémám lenni a kerék a kerék elleni küzdelemmel, hiszen a túraautózásban ez benne van. Sportszerű és jó csatát vívtunk Comtéval az elején, amit viszont más ellenfeleim csináltak, annak kevés köze van az autóversenyzéshez. Nyilvánvalóan bosszantó az egész, mert értékes pontokat veszítettem az esetek miatt, ugyanakkor a csapatvezetőnk is arra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel a továbbiakban már ne törődjek, a következő fordulóban, Zolderben újra harcba szállunk a lehető legjobb helyezésekért. Hálás vagyok a csapatnak a kemény munkáért és a versenyképes autóért, amit a hétvégén biztosítottak nekem” – mondta Losonczy Levente.

Fotók: MGR Images

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője az év elején bekerült a JAS Motorsport által működtetett, úgynevezett Driver Development Programba (DDP). Ennek keretében számos, az autóversenyzéshez szorosan kapcsolódó területen fejlődhet, miközben fejlesztőpilótája a JAS által üzemeltetett versenyautóknak is.

A TCR Europe idénye május 17. és 19. között folytatódik a belga Zolderben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
Lébény közelében egy szakaszon lassan halad a forgalom - írja csütörtökön délelőtt fél 11-kor a....
2024.05.09
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű,....
2024.05.09
Tegnap írta alá az Audi Hungaria Iskolaközpont Győr – Audi Hungaria Deutsche Schule Győr és a....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. három....
2024.05.09
Rosszul lett egy utas az Austrian Airlines osztrák légitársaság Bécs felé tartó járatán.....
2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....