mesterek

Ezek az autóelektronikai műszerészek mesterfokon oktathatják a szakmát

2024.01.22.

Mestereket avatott a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara decemberben Szegeden. Összesen 43-at, köztük kilenc autóelektronikai műszerészt. Megkapta az oklevelet a BMW, Peugeot, Opel és Isuzu szegedi márkakereskedésénél, a C-Mobilnál dolgozó Barabás Vilmos és Takács Szabolcs is. Előbbit meg is látogattuk munkahelyén.

A mesteravatón Kőkuti Attila, a kamara elnöke elmondta, céljuk, hogy a megye számára fontos, hozzáadott értéket képviselő és kreatív szakmákat jól képzett, hozzáértő munkavállalók végezzék, úgy a szolgáltatás, mint az ipar és a javítás területén. Hozzátette, az oktatásban is kiemelt szerep jut a mestereknek mind a példamutatásban, mind abban, hogy csak mestervizsgával rendelkezők vehetnek részt a gyakorlati szakképzésben.

A kamara vezetői az autóelektronikai műszerész mesterekkel

A decemberben avatott mesterek a szakmák legalább ötéves gyakorlattal rendelkező képviselői közül kerültek ki. A vizsgát egy 180 órás képzés előzte meg, mely elméleti és gyakorlati elemekből állt. A kamara képzésein a szakmákban országosan ismert és elismert oktatóktól szerezhettek magasszintű, új tartalommal megtöltött tudást a résztvevők. Ám nem csak emiatt voltak vonzóak a képzések, a kamara anyagilag is hozzájárult a mesterképzéshez: a teljes, több mint fél millió forintos költségnek kevesebb, mint 20 százalékát kellett kifizetniük részvételi díjként a mesterjelölteknek.

Az autóelektronikai műszerész mesterek „szaknévsora”: Barabás Vilmos, Gubán István, Kis Gábor, Nagy-Berta Zoltán, Paulik Máté, Pszota Attila, Schaffer Zsolt, Székely Antal és Takács Szabolcs. Érdekes, hogy a névsor első és utolsó mestere a nagy múltú, szegedi C-Mobilnál dolgozik, a BMW, Peugeot, Opel és Isuzu márkakereskedésében és szervizében.

Barabás Vilmos a Csonka János szakközépiskolában végzett Szegeden, ám ott még logisztikára járt. Érettségi után azonban autóelektronikára váltott. – A kétéves OKJ-s képzésen végig a Tisza Volán volt a gyakorlati helyem, kamionokon, buszokon, Volvókon és Scaniákon tanultunk. Két nap volt a gyakorlat és három az iskola. Az egyik tanárom az a Győri Sándor volt, akivel most, a mesterképzésen is találkoztam – mondja Barabás Vilmos.

Barabás Vilmos és Takács Szabolcs

2012-ben végzett az OKJ-s plusz két év után még maradt egyet az „iskolapadban” az autószerelő különbözetire. Majd még egy évet technikusira – az már autótechnikusi képzés volt, mert akkor vonták össze a két szakmát. Végzés után több helyre is beadta a jelentkezését, a szegedi C-Mobil lett az első igazi munkahelye.

Kezdetben az autóvillamosság és az autószerelés is része volt a munkájának, a cégnél ez a jellemző. ¬– Sok tanulót felvesznek ide és esetenként szűk keresztmetszet a mester, aki oktathatja őket. Ezt ma már szigorúan veszik, és persze nekem sem volt ellenemre, hogy még tanuljak. Most műhelyvezető vagyok és ehhez is jól jött a végzetség, meg talán egyfajta elvárás is volt a cég részéről. A C-Mobil kínálta fel a lehetőséget, én pedig éltem vele – mondja portálunknak a szakember, aki jelenleg 11 ember munkájáért felel.

A több autómárkát is forgalmazó és szervizelő vállalkozás hagyományosan is jó kapcsolatban van a kamarával. Rendszeresen fogadja például a pályaorientációs üzemlátogatásokon részt vevő végzős általános iskolásokat. Az egyik ilyen alkalomról portálunk is tudósított.

Barabás Vilmos műhelyvezető és munkafelvevő

Maga a mesterképzés 2023 februárjában kezdődött, szombatonként jártak gyakorlatra, a hétköznapokon délután és néha este volt az elméleti oktatás. Így munka mellett lehetett csinálni, gyakorlatra pedig a Budai autószervizbe jártak, ami csupán egy „kőhajításnyira” van a C-Mobiltól.

A cégnél a mesterképzés messze nem előzmény nélküli. 2015-ben öten is voltak egyszerre, ugyancsak a kamara égisze alatt, az is autóvillamossági szerelő mesterképzés volt. – Az elméletben nem volt nagy meglepetés, a gyakorlaton azonban igen. Láttunk olyat, amit még sohasem, pedig BMW és egyéb márkaszervizként mi is jól felszereltnek számítunk. Például olyan kerék centírozó géppel találkoztunk, ami terhelés alatt vizsgálja a gumit, és olyan megoldásokat láttunk, amit korábban nem – emlegette nagyon pozitívan a gyakorlati oktatásnak helyet adó a Budait.

Barabás Vilmos elsősorban műhelyvezető, kisebb részben munkafelvevő. Ez utóbbi területen egy idősebb kollégája számít az elsőnek, aki korábban 8 évet szerelt és már vagy húsz éve munkafelvevő.

Megtudjuk, az év elején kicsit csendeseb időszakot élnek, nálunk a október november számít az erősnek. Így azután volt időnk rendesen beszélgetni, nem „égtek közben a vonalak”.

Mesteravató

Mi 2015-től csináljuk a mesterképzést a megyei kamarával, a tanulók oktatásának ugyanis előfeltétele lett a mester oklevél – mondja Győri Sándor, a szegedi Csonka János Technikum oktatója. Ő járműkarbantartást, diagnoszikát, járműszerkezettant és alternatív – hibrid – hajtást tanít, ez is mutatja, mennyire megváltozott, sok ágra bomlott a korában egynek számító autószerelő szakma.

Az oktató 1977-ben érettségizett Újszegeden, ott, ahol ma is tanít, csak akkor nem Csonkának, hanem Rózsának, pontosabban Rózsa Ferenc szakközépiskolának nevezték az intézményt. – Ha nem lennének autók, egy fillérem sem volna, mindig a járművekből éltem – fogalmaz és hozzáteszi, sok kollégájának munkája van benne az elmúlt évek sikereiben, mindig jól tudtak együtt dolgozni. 

A képzésnek nekiindulók között nincs lemorzsolódás, csupán egy tanulóról tud a 9 év alatt, aki nem vitte végig az egyébként 80 százalékban finanszírozott képzést. Ugyanakkor a legutóbbi csapatból voltak ketten, akik ezt saját költségre vállalták.

Az egyik kiállított mestermunka Pszota Attiláé

A teljes képzés 180 óra, ebből 80 az elmélet, most Győri Sándor csak az elméleti felkészítésben vett rész, korábban a gyakorlatiban is ott volt. Megtudtuk, elég nagy a beiskolázási körzet, az bőven túlnyúlik a vármegye határán, legutóbb többen is érkeztek Kiskőrösről. Köztük Gubán István, aki egyfajta „arca” volt az utóelektronikai műszerész mesterek csapatának, szívesen nyilatkozott az írott és elektronikus sajtónak a mesteravatón. Nem mellesleg meghívta a kiskőrösi műhelybe az újságírót, és a vizitet – ígérete szerint – összeköti egy járműmúzeum meglátogatásával is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....