2014.03.26.

A svéd autógyár kísérletében az út tapadását mérik az autók, és tapasztalataikat egy felhő alapú szolgáltatás segítségével osztják meg egymással.

2014.03.18.

Az új rendszer követi a vezető szemmozgását, és azt is tudja, hogy ki az illető, és, hogy képes-e vezetni.

2014.03.12.

A svéd gyártó azzal kísérletezik, hogy az aszfaltba épített mágnesekkel mutassa meg a helyes utat az önmagukat vezető autóknak.

2014.02.27.

A Genfi Autószalonra készített Concept Estate formája és utastere az új XC90-est vetíti előre.

2014.02.27.

A svédek úgy oldanák meg az internetes vásárlások kézbesítéseit, hogy a futárt nem a lakáshoz, hanem a kocsihoz küldenék.

2014.02.14.

Öt új csuklós Volvo autóbusz beszerzésével folytatódott a pécsi közösségi közlekedést ellátó Tüke Busz Zrt. járműparkjának megújítása. Az új járműveket pénteken adták át a baranyai megyeszékhely városvezetői.

2014.02.06.

Csaknem 40 százalékkal csökkent a svéd tehergépjármű- és buszgyártó Volvo AB negyedéves profitja, elsősorban a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása miatt, illetve az új modellek bevezetésével kapcsolatos költségnövekedések hatására.

2014.01.19.

Jobbra egy eredeti színű, mellette egy kékre átfestett Volvo B9L-Alfa Civis 12 típusú autóbusz Debrecenben a Petőfi téren. Tizenöt átfestett debreceni autóbusz kerül hamarosan Budapestre, amelyeket a BKV bérel majd 2020-ig. A buszokat a székesfehérvári, egykori Alfa Busz gyártotta, és...

2014.01.11.

A Concept XC Coupé a 2014 végén érkező nagy szabadidő-autót vetíti előre, bár az utóbbi több ajtóval és üléssel rendelkezik majd.

2013.11.16.

A Volvo buszüzletága – városi buszainak megújítása után – turistabuszainak arculatát is újraformálta. A 2008-ban az év turistabusz díjat elnyert 9700-as, valamint nagytestvére, a 9900-as modell is immár 11 literes Euro 6-os motorral készül.

Pages

 

Az oldal fő támogatója