A Renault Trafic és az Opel Vivaro új nemzedéke hamarosan bemutatkozik, két hivatalos grafika már megjelent róluk.
Alig több, mint fél évvel ezelőtt mutatkozott be a Renault Trucks új járműcsaládja, a legnagyobb típus, a T sorozat máris felkeltette a szakma érdeklődését.
Az eddig is szövetséges két autógyártó a központosított gyártással és kutatás-fejlesztéssel évi közel négymilliárd dollárt szeretne megspórolni.
Néhány hónapja már hallani, hogy a Renault Trucks nagy dobásra készül, hiszen eljött már az ideje az eddig meglévő tehergépjárművek, köztük az évekig népszerű és megjelenésében is egyedi, de mára már kissé ódivatúnak számító Magnum frissítésének, lecserélésének.