időjárás

USA: Milliók számára nehezíti meg a közlekedést a téli vihar

2014.01.22.

Egy mintegy 1600 kilométeres, Kentuckytól Új-Angliáig terjedő frontvonalon indított új támadást az Egyesült Államok ellen a tél, a szerdára virradó éjszakára vastag hótakaróval borítva be az ország keleti felét.

A téli vihar több tízmillió ember életét nehezíti meg.  Az óránként 2-5 centiméterrel gyarapodó hóréteg vastagsága  Washingtonban elérheti a 20, New Yorkban pedig több helyen a 30  centimétert is. A legnagyobb amerikai metropoliszban, ahol még  napsütésben is gyakoriak közlekedési dugók, az autósok arra  panaszkodtak, hogy a megszokott útvonalak megtétele a rendes idő  három-négyszeresébe telik. A legsúlyosabb helyzet az éjszakai órákra  a Boston és Philadelphia közötti, sűrűn lakott sávban alakult ki.   
   

Kedden csaknem 3 ezer repülőjáratot töröltek és az előrejelzések  szerint szerdán mintegy ezer újabb járat jut ugyanerre a sorsra. Az ítéletidő eddig legkevesebb egy emberéletet követelt: egy  autó megcsúszott, vezetője pedig szörnyethalt, amikor gépkocsija egy  kamionnal ütközött Baltimore-tól mintegy 80 kilométerre  északnyugatra. 

New Jerseyben és Delaware-ben szükségállapotot hirdettek. Több  államban keddhez hasonlóan szerdán is zárva maradnak az iskolák és a  közhivatalok. Connecticut és Virginia lakosait arra figyelmeztették,  hogy ne keljenek útra, ha nem feltétlenül szükséges. 

Az előrejelzések szerint a havazás helyébe szerdán a rendkívüli,  az erős széllökések miatt nehezebben elviselhető, az évszakban  megszokottnál 18-45 fokkal hidegebb fagyok lépnek. A zord idő az  újabb hideghullámok miatt a hét végéig is eltart majd. 

Eközben a nyugati parti államokból a szokásosnál nagyobb  melegről és súlyos aszályról érkeztek jelentések.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.06.02
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. lett az....
2024.06.02
Már a BMW is munkarendbe állította a BostonDynamics egyik robotkutyáját, és még nevet is adtak neki....
2024.06.02
Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére vasárnap éjfélig a HungaroMet,....
2024.06.02
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2024. június 2-án 1 óra körül a 64-es számú....
2024.06.01
Hazánk nemcsak összeszerelő ország, hanem kreatív munkával is teremt értéket. A Moholy-Nagy....
2024.06.01
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2024 első negyedévében 191 millió forint nettó veszteséget ért el a....
2024.06.01
Az új SUV heves vitákat generált.   ..
2024.06.01
1899. június 1-jén alapította meg kilenc tekintélyes olasz férfiú a torinói Caffé Burello....
2024.06.01
Különleges vezetéstechnikai képzésnek adott otthont a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK....
2024.06.01
Az uniós szabályozás ellehetetleníti az ikonikus autókat – panaszkodnak a gyártók. Ezúttal a....